2024. november 5.
Mégsem zárják ki az FTC BL-riválisát
Rendezte pénzügyi problémáit az európai szövetséggel a Padova női vízilabdacsapata.

November 1-jén arról számolt be a vizes sportokat tömörítő európai szervezet, vagyis European Aquatics, hogy a „versenyszabályzatba foglalt pénzügyi követelmények megszegéséért” kizárják a Bajnokok Ligája idei szezonjáról a Padova női vízilabdacsapatát, amelyet az FTC-Telekom a csoportkör első fordulójában remek játékkal 9-6-ra legyőzött. A még le nem játszott mérkőzéseit az olasz csapatnak pedig mind 10–0-s vereségként könyvelik el a csoportkörben.

Aztán négy nappal később újabb közleményt adott ki a szervezet, mely szerint “feloldották a felfüggesztést”, miután az előző szezon Euro Kupa-győztese megtette az első lépéseket a pénzügyi helyzet megoldására a European Aquatics követelményeinek és kéréseinek megfelelően.

A Padova tehát folytathatja a küzdelmet a BL csoportkörben, ahol 2025. január 25-én fogadja majd Olaszországban Matajsz Márk együttesét, amely addig még két meccset fog játszani a nemzetközi porondon. Ezen a hétvégén szombaton 13 órakor a spanyol Mataro otthonába látogat az FTC, majd a holland Polar Bears csapatával találkozik szinten idegenben november 23-án.

A Bajnokok Ligája-mérkőzéseket élőben közvetíti a European Aquatics oldala.

"
"
Cikkajánló

Hibátlanul zártuk a középszakaszt

Az FTC-Telekom női pólósai az Eger 17–8-as legyőzésével készülnek a bajnokság elődöntőjére.

Kiütéses győzelem a Dunaújváros ellen

19–6-os sikerrel folytatták tovább menetelésüket női pólósaink a bajnokság középszakaszában.

Bombaformában fogadják női pólósaink a Dunaújvárost

A bajnokságban már biztos elődöntős FTC-Telekom a kupadöntős riválisa ellen folytathatja menetelését.

Bejutott az FTC a bajnoki elődöntőbe

Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.

A bajnoki elődöntőért küzdenek női pólósaink

Az UVSE kiütése után a BVSC otthonába látogat az FTC-Telekom az OB I középszakaszának harmadik fordulójában.

Óriási Fradi-fölény és nyolcgólos győzelem a derbin

Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.

A Népligetben is legyőznénk az UVSE-t

A BL-továbbjutás után nagy lépést tehetnek a bajnoki középszakasz első helye felé női pólósaink.

Bebiztosítottuk a továbbjutást a BL-ben

Látványos játékkal nyertek női pólósaink 16-13-ra a Rapallo ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin