A Császár-Komjádi Uszodában rendezett dupla bajnoki döntős meccsnapot női pólósaink indították az UVSE ellen. A két csapat az elmúlt években rendre egymás ellen vívta a finálékat a bajnokságban, a Magyar Kupában, 2023-ban pedig az Euro Kupában is, ezek közül ötből négy lila-sárga győzelemmel zárult. Ezt a tendenciát szerették volna megtörni Kurucz-Gurisatti Grétáék a mostani bajnoki döntőben.
A párharc első felvonása fej-fej melletti küzdelemmel indult. Idegesen, sok hibával kezdtünk, és 2-0-ra elhúzott a címvédő, de azonnal kapcsolt a Fradi, a negyed végére pedig sikerült a fordítás is, Hertzka Orsolya és Vályi Vanda távoli bombáinak köszönhetően (4-3). Ezután átvettük a kezdeményezést, amit a mérkőzés további részében végig meg is tartottunk. Fekete Flóra találatával először volt nálunk kétgólos előny (5-3), viszont egy olyan szakasz következett, ahol folyamatosan elléptünk kettővel, de a következő támadásból mindig egyre csökkentette a különbséget az UVSE, így jutottunk el 8-6-ig a harmadik negyed végére.
Az utolsó nyolc percre azonban még egy szintet tudott lépni a játékunk, Neszmély Boglárka fantasztikus védéseinek köszönhetően sorra állítottuk meg az újpesti támadásokat, míg az egész meccsen remeklő Fekete megszerezte harmadik gólját. Fiatal játékosunk egy gólpasszt is kiosztott Leimeter Dórának, így négygólosra növeltük előnyünket, mesés támadás után 10-6 volt a Ferencvárosnak! Ez végleg összeroppantotta a vendégeket, és innentől már nem volt kérdés, ki nyeri ezt az összecsapást. Az FTC-Telekom remek teljesítménnyel 11-7-re megnyerte a finálé első mérkőzését.
A magabiztos sikernek köszönhetően 1-0-ra vezetünk a döntőben, így tettünk egy lépést a női csapat történetének első bajnoki címe felé.
Ugyanakkor még sok dolga van Matajsz Márk csapatának, hiszen még két mérkőzést kell nyernie a trófea elhódításáért, a következőt május 10-én játsszuk idegenben, a margitszigeti Hajós uszoda fedett medencéjében, 13 órától.
MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Döntő 1. mérkőzés, 2025. május 7., szerda 18:00
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO – UVSE HELIA-D 11-7 (4-3, 1-1, 3-2, 3-1)
Gólszerzőink: Fekete 3, Leimeter 2, Vályi 2, Farkas, Hertzka, Kurucz-Gurisatti, Plevritu1-1
A három győzelemig tartó párharc állása 1-0 az FTC-nek.
Az FTC-Telekom női pólósai az Eger 17–8-as legyőzésével készülnek a bajnokság elődöntőjére.
19–6-os sikerrel folytatták tovább menetelésüket női pólósaink a bajnokság középszakaszában.
A bajnokságban már biztos elődöntős FTC-Telekom a kupadöntős riválisa ellen folytathatja menetelését.
Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.
Az UVSE kiütése után a BVSC otthonába látogat az FTC-Telekom az OB I középszakaszának harmadik fordulójában.
Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.
A BL-továbbjutás után nagy lépést tehetnek a bajnoki középszakasz első helye felé női pólósaink.
Látványos játékkal nyertek női pólósaink 16-13-ra a Rapallo ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.