2023. május 20.
Megvan a bajnoki bronzérem!
Női pólócsapatunk mindent eldöntő harmadik meccsen nyerte meg a bajnoki bronzpárharcot az UVSE-vel szemben.

Már a bemutatásnál is tomboltak az érzelmek a Népligetben, hiszen a szezon végén visszavonuló Simon-Illés Anna pályafutása utolsó mérkőzését játszotta, így a bronzpárharc harmadik meccsével zárta le sportolói karrierjét. Talán a csapat érte is játszott és szedte össze magát a csata utolsó találkozójára, hiszen ezúttal nem hagytuk meglépni az UVSE-t.

Igaz, Faragó Kamilla az ellenfélnek szerzett vezetést, de Máté Zsuzsanna alaposan kilőtte a felső sarkot, Magyari Aldának esélyt sem adva, Farkas Tamara pedig a vezetést is megszerezte csapatunknak, de a vendégek is mutattak életjeleket, ezúttal ők egyenlítettek. Leimeter Dóra fórból ismét vezetést szerzett, mégis 3-3-mal mentünk pihenőre az első negyed után.

Folytatódott a fej-fej melletti csata, megint Máté volt eredményes, ezúttal kapussal együtt lőtt gólt, majd próbálta társainak is átadni azt a tüzet, amivel belevágott a meccsbe. Ez a hozzáállás a félidő után jött ki, ugyanis bár egyenlítettek a lilák, de a fordulást követően kettővel is megléptünk. Kuna Szonja büntetője laposan csorgott be, és erre még érkezett válasz, de Farkas, majd Gurisatti Gréta is betalált és máris 7-5 állt már az eredményjelzőn.

Megint az adok-kapokról szólt a mérkőzés. Ott Hajdú kétszer volt eredményes, nálunk Gurisatti és Leimeter közös erővel növelték góljaink számát, így 9-7-re vezettünk a harmadik játékrész végén, amit egy dupla UVSE-kapufa zárt. Nagyjából öt perc telt el az utolsó játékrészből újabb találat nélkül, hogy aztán mindkét oldalon kiadjanak mindent a játékosok magukból, ami bennük maradt a szezonra. 10-7-re mentünk el Gurisatti jóvoltóból, majd zárkózott a vendéggárda 10-8-ra. Két Fradi-gól zárta a negyedet, a meccset és egyben a szezont is: Gurisatti, illetve Tóth Csabai 12-8-ra módosították az eredményt, ezzel megszerezve csapatunknak a bronzérmet, így az elvesztett elődöntő után az UVSE-vel szembeni párharcot sikerrel vettük, így győzelemmel és kicsit jobb szájízzel zártuk a szezont.

A bronzpárharc mindent eldöntő harmadik meccse után Gerendás György vezetőedző nyilatkozott a FradiMédiának:

E.ON NŐI VÍZILABDA OB I
Bronzcsata, 3. mérkőzés, 2023.05.20., szombat, 16:30
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO – UVSE 12-8 (3-3, 1-1, 5-3, 3-1)
Az FTC gólszerzői: Gurisatti 4, Máté 2, Farkas 2, Leimeter 2, Kuna, Tóth-Csabai 1-1

A csapat tagjai:

Awad Zoya, Baksa Borbála, Dömsödi Dalma, Farkas Tamara, Fráter Lili, Gresó Luca, Gulyás-Oldal Emma, Gurisatti Gréta, Kuna Szonja, Leimeter Dóra, Lengyel Dorottya, Máté Zsuzsanna, Millot Estelle, Nagy Laura, Neszmély Boglárka, Obrácz Nagy Júlia Kincső, Petik Panna, Pőcze Panna, Simon- Illés Anna Krisztina, Tóth Csabai Dóra, Vosseberg Belén
Vezetőedző: Gerendás György, másodedző: Fehér András, Technikai vezető: Karácsonyi Vazul

"
"
Cikkajánló

Négy FTC-játékos a női Világkupa-keretben

A bajnoki döntőbe jutó csapatunkból négy játékos került a válogatott a Világkupa-keretébe.

Az UVSE elleni siker után: "Szépen építkezünk, de..."

Leimeter Dóra a szurkolókat külön is kiemelve értékelte a 16-9-es BL-győzelmet - VIDEÓ!

Egy lépésre vagyunk a Bajnokok Ligája Final Fourtól

A 16-9-es UVSE elleni győzelemmel az FTC-Telekom női pólósai előnyben a legjobb négybe kerülésért.

Megsérült Keszthelyi Rita

Az FTC-Telekom világklasszis vízilabdázója már elkezdte a rehabilitációt térdsérülése után.

Fradi-sas: "Szabad-e locsolni?"

Női pólósainkkal a húsvéti emlékekről beszélgettünk, aztán betoppant az első locsolkodó - VIDEÓ!

A Final Fourért az UVSE-t kell legyőzni a BL-ben

A bajnoki finálé már biztos női csapatunknak, az UVSE ellen szombaton a máltai Final Fourba jutás lesz a tét.

Kiütéssel jutottunk be a bajnoki döntőbe

A címvédő FTC-Telekom női pólócsapata az Eger 17-8-as legyőzésével jutott be az OB I fináléjába.

A bajnoki döntőért játszanak női pólósaink

A fináléba jutásért a hazai győzelem után idegenben folytatja az FTC-Telekom az Eger ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin