A szombat esti népligeti dupla rangadó második állomásaként a BL-csoportelsőségért küzdő női pólósainknak szurkolhattunk. Mivel a másik meccsen a Mataro nyerni tudott, és a kvartett élére állt, az FTC-Telekom azzal a tudattal ugrott vízbe, hogy ha nem kap ki rendes játékidőben a már tét nélkül játszó Polar Bears ellen, akkor az első helyen végez.
A mérkőzés hatalmas adok-kapok csatával indult, köszönhetően a hollandok nagyon gyors játékának, amelyet már a két csapat odavágóján is megtapasztalhattunk egy végletekig kiélezett találkozón, amit az utolsó percekben sikerült csak a magunk javára fordítani. Rögtön a meccs elején háromszor is megfordult az állás. A mérkőzés egy vendég találattal indult, de Leimeter Dóra ötméteresével és Kurucz-Gurisatti Gréta ziccerével 2-1-re vezettünk. Ezután a vendégek percei következtek, és ők szereztek két gólt (2-3). Ezt követően beindult a támadójátékunk, és sorozatban három támadásunkból is eredményesek tudtunk lenni, és a duplázó Farkas Tamara vezérletével 5-3-ra elléptünk riválisunktól. Ezt követően esélyt kaptunk, hogy három gólra növeljük az előnyünket, de Kuna Szonja a kapufára lőtte az ötméterest, és ezt kihasználva erőre kapott a Polar Bears, és gyorsan kiegyenlített (5-5). Sorsdöntő pillanat is lehetett volna ez, de az FTC-Telekom nem tört meg, és ez kulcsfontosságú volt a mérkőzés alakulásának szempontjából. A félidő végén Bonca Vivien és Kurucz-Gurisatti 7-5-re módosította az állást, kapusunk, Neszmély Boglárka pedig bravúrokkal segítette a csapatot, majd amikor már azt hittük, hogy lepörög az óra, egy labdaszerzés után Eleftheria Plevritu megiramodott, és két másodperccel a félidő vége előtt bevágta a labdát a rövidbe, így először kialakítva egy háromgólos különbséget (8-5). Mint később kiderült, ez teljesen kizökkentette a hollandokat.
A második félidő már zökkenőmentesebben indult, megtartottuk a kontrollt. A meccs hátralevő részében már egyszer sem tudta a holland csapat csökkenteni az első félidőben kialakított előnyünket, mi pedig folyamatosan egyre nagyobbra emeltük játékunk színvonalát, és ezáltal a számszerinti különbséget is. A harmadik negyedben igazi gólfesztivált rendeztünk, nyolc találatot is szereztünk, és játékrész végére hét góllal is elléptünk. Vályi Vanda és Leimeter is duplázni tudott ebben a nyolc percben, illetve Kuna Szonja is megszerezte első gólját a mérkőzésen. Ezzel már 16-9-re vezetett a Ferencváros!
Az utolsó negyedben sem lehetett megállítani a Fradit: olasz kiválóságunk, Valeria Palmieri egy emberelőnyös gólt szerzett, és Vályi Vanda is csatlakozott a minimum három találatot elért góllövőink közé (18-10). Neszmélyt Kiss Alexandra váltotta a kapuban, és rögtön egy ötméteres-védéssel kezdett. Az utolsó pillanatig nagy volt az iram, köszönhetően a fantasztikus szurkolótáboroknak, akik folyamatosan tűzben tartották a csapatokat. Az egész találkozón remeklő és óriási bombákat lövő Leimeter megszerezte ötödik találatát, ezzel beállítva a 19-11-es végeredményt.
A második félidőben megállíthatatlanul játszottunk, és kiváló küzdőszellemről tett tanúbizonyságot Matajsz Márk csapata, hiszen a döcögős kezdés és a folyamatosan zárkózó Polar Bears rohamai ellenére nem tört meg. A lányok jutalma a BL-csoportelsőség, amely történelmi jelentőségű is, hiszen az FTC-Telekom női vízilabdacsapata soha korábban nem jutott még be a negyedöntőbe, főleg nem csoportját megnyerve.

Március 3-án jön a sorsolás, ahol kiderül, hogy a görög Alimos és Vouliagmeni, valamint az olasz Catania hármasa közül, mely csapattal kell megküzdenie a Ferencvárosnak a kétmeccses párharcban, amelynek győztese bejut a Final Fourba.
NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Csoportkör, B-csoport 6. forduló | 2025. március 1., szombat 20.30
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM WATERPOLO – POLAR BEARS 19 -11 (2-2, 6-3, 8-4, 3-2)
Gólszerzőink: Leimeter 5, Kurucz-Gurisatti 4, Vályi 3, Farkas 2, Plevritu 2, Bonca, Kuna, Palmieri 1-1
Ismét öt FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott következő összetartására.
Lehengerlő első negyedet produkálva, 25-4-re nyertek Egerben női pólósaink az előrehozott bajnokin.
Leimeter Dóra sikeres vállműtét után a felépüléséről nyilatkozott a Fradi Tv stábjának - VIDEÓ!
A címvédő FTC-Telekom régi nagy riválisa otthonába utazik egy előrehozott bajnoki mérkőzésre.
19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.
Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.
Női vízilabdázóink sűrű menetrendjében ezúttal egy népligeti bajnoki szerepel.
Eleftheria Plevritu egy edzőtáborozás erejéig visszatért korábbi csapata, az Olympiakosz uszodájába.