2023. november 17.
Megvan a végső döntés: Lesz Eb!
A férfiak Zágrábban és Dubrovnikban küzdenek majd, női válogatottunk Eindhovenben szerezhet olimpiai kvótát.

Hosszú heteken át kérdéses volt, hogy hol rendezik majd meg a januári vízilabda Európa-bajnokságot, hiszen a kontinensviadalnak eredetileg otthont adó Netanya nem tudta vállalni szervezést az izraeli háborús helyzet miatt. A torna pótlása azért volt szükségszerű, mert egy-egy olimpiai indulási jogot osztanak majd ki a megmérettetésen. Ez a magyar csapatok esetében inkább a női válogatottat érinti, hiszen a Mihók Attila-Cseh Sándor páros által irányított nemzeti együttes még nem szerzett kvótát Párizsra.

Kevesebb, mint két hónappal az Európa-bajnokság előtt végre kiderült, hogy a női tornát Hollandiában, Eindhovenben rendezik, ahol a vb-döntős és így már kvótával rendelkező hazaiakon és a spanyolokon kívül mindenkit magunk mögé kellene utasítanunk céljaink elérése érdekében. A papírforma szerint a görögök és az olaszok ellen kell majd megküzdenünk azért, hogy kijussunk az olimpiára, és a dohai vb-re már kényelmesebben készülhessünk.

„A célunk természetesen az olimpiai kvóta megszerzése, nem is lehet más. Örülünk, hogy végül megvan a pont, amihez az egyeneseket húznunk kell – vagy ha úgy tetszik, jó, hogy így hegymászás közben végre látjuk a csúcsot, ahová fel kell jutnunk" – Nyilatkozta Mihók Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, majd társkapitánya, Cseh Sándor hozzátette:

„Nagyon örülök, hogy lesz Eb – én úgy vagyok vele, hogy inkább legyen két alkalmunk a kvóta megszerzésére, mint egy, meg a sportágnak is jobb, hogy van Európa-bajnokság, a terveknek megfelelően. Eddig is mindent a kvalifikációnak rendeltünk alá, ezután sem változik a cél." (forrás: waterpolo.hu)

VILLÁM EURÓPA-BAJNOKSÁG

Külön nehezítő körülmény, hogy mindössze kilenc nap alatt kell győztest hirdetni a nőknél. Az első négy játéknap ugyanis szünnap nélkül, egymás után fog lezajlani. Ezalatt biztosan játszunk a hollandokkal, a görögökkel és a horvátokkal is egy meccset, és majd csak az egyenes kieséses szakasz első játéknapja után vezetnek be egynapos szüneteket.

Világbajnok férfi válogatottunk nyugodtabban követhette az eseményeket, hiszen a vb-döntőbe jutással már kiharcolták helyüket a 2024-es olimpián. A férfiak 2022-höz hasonlóan ismét Horvátországban játszanak majd, Split után most a másik két nagyváros, Zágráb és Dubrovnik lesz a házigazda. Az európai szövetség döntése abszolút kedvezően alakult számunkra, mivel Zágrábban lesz az összes Eb-mérkőzése Varga Zsolt együttesének, így a magyar szurkolók is segíthetik a lelátóról a csapatot az újabb siker elérésében.  

REMÉNYTELI VISSZATÉRÉS

A szövetségi kapitány várhatóan egy fiatalabb együttessel utazik az Eb-re, és majd a vb-n szerepelhet a válogatott azzal a csapattal, amely már hasonlíthat az olimpiai keretre. A legutóbbi kontinenstornán, Splitben ezüstérmesek lettünk, ahol a házigazda horvátokól kaptunk ki a döntőben, ugyanakkor az egy fantasztikus eredmény volt, hiszen a csalódást keltő vb-7. hely után a frissen kinevezett Varga Zsolt néhány hét után összekovácsolta a megfiatalított csapatot. A szakembernek már a helyszín miatt is különleges lesz a jövő év eleji Eb, hiszen négy éven át játszott a Mladost Zagrebben.

„Örülök, hogy lesz Európa-bajnokság, mindenkinek jobb, hogy a fontos kérdések a vízben dőlnek el. Hogy hol kell játszani, az általában kevésbé fontos, de személy szerint nekem mindig jó érzés visszatérni egy olyan uszodába, ahol tudom, hogy még mindig ismernek és szeretnek” - Mondta Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. (forrás: waterpolo.hu)

Az Európa-bajnokság női tornáját január 5-től január 13-ig rendezik, a férfi EB-t pedig január 4-e és 16-a között bonyolítják majd le.

"
"
Cikkajánló

Keményen alapozik a magyar női válogatott

Öt FTC-játékossal készül az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra a női vízilabda-válogatott.

Ismét a hajrában nyertünk

Kurucz-Gurisatti gólparádéjával győzött az Ethnikosz ellen női vízilabdacsapatunk az év utolsó BL-mérkőzésén.

BL-rangadóval zárjuk az évet

Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata az Ethnikosz Pireuszt látja vendégül szombaton a Népligetben.

Győzelem a BVSC ellen

Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata nyerni tudott a bajnokság 9. fordulójában.

A BVSC ellen kezdünk új fejezetet

Az elvesztett Magyar Kupa-döntő után újra a győzelem útjára térne az FTC-Telekom Waterpolo női csapata.

Öt FTC-játékos került be a válogatott keretébe

Huszonhárom játékossal kezdi meg a felkészülést a 2024-es Eb-re és vb-re a magyar női vízilabda-válogatott.

Ez ám a Fradi-sztori! Hármasikrekkel rohamoz csapatunk!

Ismerjék meg a Ditzmann-család történetét, amely nem akármilyen testvérekről szól! - VIDEÓ

Gerendás György: „Kicsit több vagányság kell”

Vezetőedzőnk az UVSE ellen ötméteresekkel elbukott Magyar Kupa-döntő után értékelt - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin