Két vereség után az első győzelem reményével vágott neki az Euroliga-selejtező harmadik mérkőzésének női vízilabdacsapatunk a házigazda, még szintén nyeretlen CSS Verona ellen. Ezt a bizonyos győzelmet még akkor is meg akarták szerezni a fradista lányok, ha a korábban lejátszott spanyol rangadón aratott 6-5-ös Mataró-győzelem után matematikailag biztossá vált, hogy Béres Gergely tanítványai legfeljebb a csoport harmadik helyét szerezhetik meg, vagyis nem juthatnak már tovább.
Nem indult túl jól számunkra a mérkőzés, ugyan 0-1 után Tóth-Csabai Dóra révén még egyenlítettünk, de az első játékrészt 3-1-re megnyerték a hazaiak.
A második negyedre összekaptuk magunkat, és először Máté Zsuzsanna szépített, majd egy megúszást követően Vályi Vanda kiegyenlített. (3-3) Az olaszok újra előnybe kerültek, de Vályi pazar emelésével a szünetre ismét egyenlítettünk – 21 éves válogatott kiválóságunknak ez volt a 10. gólja a tornán. (4-4) A negyed krónikájához hozzátartozik, hogy Valentin Kamillát bordasérülés miatt ápolni kellett a medence partján, és a hírek szerint ki kell hagynia a holnapi Mediterrani elleni zárómérkőzést.
A harmadik negyedben ismét elkaptuk a fonalat, Tóth-Csabai előnyből, majd Illés Anna akcióból volt eredményes (6-4), és többször támadhattunk a háromgólos előnyért. Sajnos nem sikerült megszerezni az újabb gólt, ellenfelünk pedig megbüntette a pontatlanságainkat, és zsinórban három gólt szerezve újra átvette a vezetést. Tóth-Csabai ugyan még egyenlített, de az olaszok a zsinórban három gólt szerző Arianna Gragnolati vezérletével újra előnybe kerültek. A kemény játéknak sajnos Illés Anna is áldozatául esett, akit szintén ápolni kellett, a hírek szerint ő is a bordáját fájlalta.
A záró negyed újabb Gragnolati-góllal indult, de ekkor Muzsnay Fanni pillanatai következtek: húszéves játékosunk nem egészen három perc alatt háromszor talált be, közte volt egy centerből szerzett gyönyörű csavargól is, de Vályi is meglőtte a harmadik gólját is a meccsen. A végszó a pénteki, Kirishi elleni peches találkozóval szemben ezúttal Máté révén a miénk volt, így 12-11-es győzelmet arattunk, és megszereztük első pontjainkat a veronai selejtezőtornán.
Ez volt az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdacsapatának első győzelme az Euroligában.
A zárómérkőzést vasárnap 12.00-tól a spanyol CE Mediterrani ellen vívjuk.
Női Euroliga-selejtező, Verona
FTC-Telekom Waterpolo – CSS Verona (olasz) 12-11 (1-3, 3-1, 3-4, 5-3)
Gólszerzőink: Muzsnay 3, Vályi 3, Tóth-Csabai 3, Máté 2, Illés 1
Magabiztosan győzte le a Spandaut az FTC-Telekom női csapata, amely várja ellenfelét a legjobb nyolc között.
A csoportelsőség megszerzéséért játszik a női vízilabda BL-ben az FTC-Telekom a német Spandau ellen.
Az FTC-Telekom női pólósai az Eger 17–8-as legyőzésével készülnek a bajnokság elődöntőjére.
19–6-os sikerrel folytatták tovább menetelésüket női pólósaink a bajnokság középszakaszában.
A bajnokságban már biztos elődöntős FTC-Telekom a kupadöntős riválisa ellen folytathatja menetelését.
Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.
Az UVSE kiütése után a BVSC otthonába látogat az FTC-Telekom az OB I középszakaszának harmadik fordulójában.
Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.