2020. augusztus 4.
Nagy csatában szenvedtünk vereséget
Kikapott második Magyar Kupa meccsén az Egertől idegenben az FTC-Telekom Waterpolo női csapata.

Az előző szezonban kétszer is nagy csatában nyertünk 10-9-re az Eger ellen, ám azóta a hevesiek kerete meggyengült, az FTC-Telekom viszont erősödött. A hevesiek először játszottak a Bárány uszodában, amely duplán volt ismeretlen terep számunkra, hiszen a mieink jóval ritkábban játszanak nyitott medencében.

Ilyen előzmények után jöhetett a meccs, melyen gyorsan elléptünk 2-0-ra Illés Anna büntetőjével és Vályi Vanda megúszásból szerzett góljával. Ebben a pillanatban nem tűnt úgy, hogy szorossá válna a találkozó, de a hazaiak 3-2-re fordítottak és csak Tóth-Csabai Dóra ötméteresével lett 3-3 az első negyed. Ezen kívül még egyenlítettünk 4-4, 5-5, és 6-6-nál, de csak ezután vettük vissza a vezetést csapatkapitányunk Tóth-Csabai akciógóljával (6-7), aki ismét a játékrész végén volt eredményes.

A nagyszünet után sem változott a játék képe, az egriek újfent egyenlítettek (7-7). Máté Zsuzsanna és Illés Anna találataival lélegzetvételnyi előnyhöz jutottunk (7-9), ami gyorsan el is fogyott. 10-8-as Fradi-vezetés után ugyanis sorozatban kaptunk hármat és megint a hazaiaknál volt az előny 11-10-nél az utolsó negyedre fordulva, ami borzasztóan kezdődött… Az Eger 12-10-re ellépett hét perccel a vége előtt, ám még volt erőnk felállni innen! Sorozatban lőttünk hármat, Tóth-Csabai duplázott, Illés büntetőből volt eredményes, amivel 13-12-ra fordítani tudtunk. Ők ketten Mátéval kiegészülve tarthatatlanok voltak ezen a meccsen, de sajnos a másik oldalon is volt három ilyen játékos. Czigány Dóra, Menczinger Kata és Hertzka Orsolya sorra szerezte a gólokat és a hajrában ők voltak élesebbek. 12-13 után 15-13-ra ugrott az eredményjelző és hiába faragtunk a hátrányunkon Muzsnay Fanni révén, már nem volt idő az egy pont megszerzésére. A 15-14-es vereséget gyorsan el kell felejteni, hiszen csütörtök este 19:30-tól a Tatabányát fogadjuk a Népligetben.

BENU NŐI MAGYAR KUPA

3.forduló, 2020. augusztus 4., kedd

Eger, Dr. Bárány István Sportuszoda

ZF-EGER – FTC-TELEKOM WATERPOLO 15-14 (3-3, 3-4, 5-3, 4-4)

Gólszerzőink: Tóth-Csabai 5, Illés 4, Máté 3, Vályi 1, Muzsnay 1

"
"
Cikkajánló

Az Olympiakosszal készült női csapatunk a szezonhajrára

A csoportelsőség megszerzéséért játszik a női vízilabda BL-ben az FTC-Telekom a német Spandau ellen.

Hibátlanul zártuk a középszakaszt

Az FTC-Telekom női pólósai az Eger 17–8-as legyőzésével készülnek a bajnokság elődöntőjére.

Kiütéses győzelem a Dunaújváros ellen

19–6-os sikerrel folytatták tovább menetelésüket női pólósaink a bajnokság középszakaszában.

Bombaformában fogadják női pólósaink a Dunaújvárost

A bajnokságban már biztos elődöntős FTC-Telekom a kupadöntős riválisa ellen folytathatja menetelését.

Bejutott az FTC a bajnoki elődöntőbe

Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.

A bajnoki elődöntőért küzdenek női pólósaink

Az UVSE kiütése után a BVSC otthonába látogat az FTC-Telekom az OB I középszakaszának harmadik fordulójában.

Óriási Fradi-fölény és nyolcgólos győzelem a derbin

Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.

A Népligetben is legyőznénk az UVSE-t

A BL-továbbjutás után nagy lépést tehetnek a bajnoki középszakasz első helye felé női pólósaink.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin