Az őszi szezon hajrájára fordulva felváltva játssza Matajsz Márk együttese a rangadókat mind a hazai, mind a nemzetközi porondon. Az UVSE után újabb riválisát, az Egert is legyőzte a Ferencváros a bajnokságban, ezzel megtartotta hibátlan mérlegét, a hétvégén pedig a Bajnokok Ligájában folytathatja menetelését csapatunk a holland Polar Bears otthonában. A mieink péntek reggel 6 órakor indultak el repülővel Budapestről Amszterdamba és a korai utazás ellenére nagyon jó hangulat uralkodott a csapaton belül, ami érthető, hiszen remekül teljesítenek a lányok ebben az idényben. A holland fővárosban buszra szálltak Leimeter Dóráék, és még egy órát utazva jutottak el a meccs helyszínére, Edébe. Ahhoz képest, hogy a lányok két hete még Spanyolországban pálmafák mellett, a tengerparton sétáltak, óriási kontraszt téli sapkában megérkezni Hollandiába.
Rátérve a mérkőzésre, jelen állás szerint az FTC-Telekom hat ponttal vezeti csoportját, hiszen mindkét eddigi meccsét megnyerte. A Padova ellen 9-6-os, míg a Mataro ellen 13-11-es sikert arattak a zöld-fehérek. Ezzel szemben a hollandok eddig nem jártak sikerrel, így nulla ponttal utolsó helyen állnak a kvartettben. Pedig szoros csatákat vívott mindkét találkozóján a Polar Bears, amely a spanyoloktól 19-17-re, majd az olasz csapattól 15-13-ra kapott ki. Kétségtelenül nem lesz könnyű feladata a mieinknek sem, hiszen jó játékosok alkotják riválisunk keretét, többek között az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Iris Wolves. Görög klasszisunk, Eleftheria Plevritu szavaival élve „A Jegesmedvéknek nagyon veszélyes csapata van, tele meglepetéssel!”
Reméljük, hogy Neszmély Boglárka a derbin látott klasszis prodikciójával rukkol majd elő. Amennyiben a harmadik fordulóban is nyerni tudna a Fradi, úgy a csoportkör feléhez érve nagy lépést tenne a továbbjutás felé.
NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Csoportkör, B-csoport 4. forduló | 2024. november 23., szombat 19:30
Hollandia, Ede
POLAR BEARS - FTC-TELEKOM WATERPOLO
Élő közvetítés a European Aquatics oldalán
Az ötméterespárbajban megnyert kaotikus elődöntő után nehezen találták a szavakat női pólósaink – VIDEÓ!
Drámai ötméterespárbaj után 15-14-re legyőztük a Sant Andreut, és bejutottunk a Bajnokok Ligája fináléjába.
Kurucz-Gurisatti Gréta nagy önbizalommal várja a címvédő Sant Andreu elleni BL-elődöntőt – VIDEÓ!
Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra hosszú évek óta jó barátnők - VIDEÓ!
Az FTC-Telekom női pólósai a címvédő Sant Andreuval küzdenek meg elsőként Máltán, a BL Final Fourban.
A Fradi női pólósai már Máltára hangolnak, ahol a BL Final Fourban újabb trófeáért harcolnak – VIDEÓ!
Ismerjék meg vízilabdázónk, Elefteria Plevritu különleges oldalát a ruhák és a fotózás világából - VIDEÓ!
Pólósaink 19-8-ra nyerték meg a harmadik meccset a BVSC ellen, és szerezték meg a második bajnoki címüket.