2025. június 1.
Negyedik hely a leány serdülő bajnokságban
Az FTC leány vízilabdacsapata negyedik helyen fejezte be a 2024/25-ös országos döntőt Dunaújvárosban.

Május 30. és június 1. között Dunaújvárosban került megrendezésre az országos leány serdülő vízilabda bajnokság nyolcas döntője, amelyre a Ferencváros utánpótláscsapata Czigány Károly vezetésével csoportja második helyéről kvalifikálta magát. A háromnapos tornán nehéz mérkőzéseket játszottak a lányok, és végül a negyedik helyet szerezték meg.

Fradi-fölény a negyeddöntőben

Pénteken a BVSC csapata ellen ugrottak vízbe a mienk, és nem sok esélyt hagytak ellenfelüknek. 2-2-es állást követően beindult a gépezet, és két negyed alatt lőtt kilenc góllal fölényes előnyt szereztek. A zuglóiak elleni 11-7-es győzelemmel éremért játszhatott tovább csapatunk.

Nem találtunk fogást a házigazdán

A szombati elődöntő a dunaújvárosiak ellen azonban az ellenkezőjét hozta a negyeddöntőnek. A hazai közönség támogatását élvező ellenfelünk az első pillanattól kezdve dominált, és a mérkőzés felére már jelentős előnyre tett szert. Az FTC ugyan a harmadik negyedben javított játékán, hátrányából azonban nem tudott faragni, így 17-8-re elveszítette a találkozót és a bronzéremért küzdhetett tovább.

Nagyot hajráztunk, de a végén ellenfelünk örülhetett

A vasárnapi helyosztón a Szentes csapata várt ránk. A bronzmeccset végig kemény védekezés jellemezte, a találkozó első egyharmadában támadójátékunk nem remekelt. Bár a hajrában Czigány Károly együttese jobbnak bizonyult, nem tudta utolérni ellenfelét, így egyetlen góllal, 7-6-ra elveszítette a bronzcsatát. Ezzel a bronzérem a szentesieké lett, míg a Fradi a negyedik helyen zárta a bajnokságot.

Gratulálunk az egész csapatnak és a szakmai stábnak!

Játékoskeret: Arató Lotti, Bagossy Anasztázia Emerencia, Bukta Kata Míra, Dévai Zsófia, Ditzmann Sára, Fábián Alexandra, Füle Barbara Katalin, Kerek Dalma, Kerekes Dorka Petra, Kurtsits Lilien, Kuruzs Bíborka, Matajsz Janka, Mikola Boglárka, Pszota Zsófia, Serestyén Petra, Szabó Fruzsina, Szalkai Hanga, Turi Adrienn

Szakmai stáb: Czigány Károly, Petrovics Mátyás

 

Fotó: DFVE

Leány Serdülő Országos Utánpótlás Vízilabda Bajnokság

Nyolczas döntő, 2025. május 30. – június 1.

Dunaújváros, Fabó Éva uszoda

 

Negyeddöntő - 2025. május 30., péntek 16:00

FTC-TELEKOM - BVSC-ZUGLÓ 11-7 (2-2, 5-1, 4-1, 0-3)

Gólszerzőink: Szalkai 5, Füle 2, Arató, Kerekes, Pszota, Turi 1-1

 

Elődöntő - 2025. május 31., szombat 19:00

FTC-TELEKOM - DFVE 8-17 (1-6, 1-5, 5-2, 1-4)

Gólszerzőink: Füle 3, Szalkai 3, Matajsz, Turi 1-1

 

Bronzmérkőzés - 2025. június 1., vasárnap 13:00 

PROINTERIER SZENTESI VK - FTC-TELEKOM 7-6 (2-1, 1-1, 2-1, 2-3)

Gólszerzőink: Szalkai 3, Fábián, Füle, Turi 1-1

"
"
Cikkajánló

„Ez a Fradi sokra hivatott” – Matajsz Márk

A magyar bajnokságot és kupát nyerő FTC-Telekom női pólósaink vezetőedzője értékelte az évet - INTERJÚ

Fantasztikus évzárás – közel a BL-csoportelsőség

Magabiztos, 13-8-as győzelmet arattak női pólósaink a Vouliagmeni elleni athéni BL-rangadón.

A BL-csoportelsőség a tét Athénban

Az év utolsó mérkőzését játsszák a Magyar Kupa-győztes női pólósaink a Vouliagmeni otthonában.

A Magyar Kupa-siker után: „Nem állunk meg!”

Az önfeledt öröm, a győzelem pillanatai a medence partjáról, friss kupagyőztes női vízilabdázóinkkal – VIDEÓ!

Fradi-gála - kupagyőztesek női pólósaink

Fantasztikus játékkal nyert az FTC-Telekom a Dunaújváros elleni Magyar Kupa-döntőben.

„Mint egy cápa, megéreztük a vérszagot!”

Kurucz-Gurisatti Gréta a csapat mentális erejét dicsérte az UVSE elleni győzelem után.

Heroikus küzdelemben megvan a kupadöntő

Kétgólos hátrányból felállva 12-9-re legyőzték női pólósaink a címvédőt a Magyar Kupa-elődöntőben.

Jön az előrehozott döntő a Magyar Kupában

A címvédő UVSE-t kell legyőznie a bajnok FTC-Telekomnak, hogy ott legyen a szombati fináléban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin