A Netanyába tervezett tornáról a LEN képviselői és az izraeli szövetség vezetői tárgyaltak, és arra a megállapításra jutottak, hogy lehetetlen lesz biztonságosan megszervezni a kontinensviadalt a városban.
A mostani Eb-vel kapcsolatban korábban az októberi időpont és a tel-avivi helyszín is felmerült már, de márciusban végül úgy határoztak, hogy a torna január 3. és 16. között lesz.
A világbajnoki címvédő férfiak Grúziával, Olaszországgal és Görögországgal szerepelnének azonos négyesben, míg a nők a hollandokkal, a horvátokkal és ugyancsak a görögökkel találkoznának a csoportkörben.
Az eredeti kiírás szerint az Eb-n egy-egy párizsi indulási jog találna gazdára. Varga Zsolt csapata a nyári, fukuokai világbajnokságon már megszerezte a kvótát a döntőbe jutással, ugyanakkor a magyar női válogatottnak még küzdenie kell az olimpiai kvalifikációért. Ehhez azonban Európa-bajnokságot kellene nyernie Kurucz-Gurisatti Grétáéknak, vagy legfeljebb a már biztosan kvótás Hollandia és Spanyolország előzhetné meg a mieinket. Ellenkező esetben még a dohai vb lesz az utolsó lehetőség, hogy kijusson a nemzeti együttes Párizsba.
A LEN közölte: a későbbiekben hozza nyilvánosságra, hogy miként alakul a dohai világbajnoki kvalifikáció. A csütörtöki közleményből nem derül ki egyértelműen, hogy egyáltalán sor kerül-e jövőre az Európa-bajnokságra.
A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.
8-7-re elvesztette a Világkupa-negyeddöntőt Sydney-ben a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolok ellen.
Az FTC-Telekom világklasszisa 381. válogatott mérkőzésével rekorder lett Stieber Mercédeszt megelőzve.
Játékosaink meghatározó szerepet vállaltak a magyar válogatottak ausztráliai felkészülésén.
A magyar vízilabda-válogatott már Sydneyben hangol a július 22–26-i Világkupa Szuperdöntőre.
A magyar bajnok és kupagyőztes csapatunkból négyen kerültek be a keretbe, plusz új igazolásunk is utazik.
A magyar női vízilabda-válogatott 12-11-re elvesztette a hollandok elleni felkészülési mérkőzést.
A magyar női vízilabda-válogatott 14-10-es sikerrel kezdte meg a Világkupa-döntőre való felkészülést.