2023. április 21.
Neszmély-show és 10 gólos győzelem
A magyar női vízilabda-válogatott bedarálta az olaszokat a Világkupa-selejtező utolsó meccsén.

Hat mérkőzést játszott le a magyar női vízilabda-válogatott áprilisban a Világkupa-selejtező jegyében. Az első körben a görög és ausztrál válogatott elleni győzelem után a házigazda hollandok ellen nem jött össze a győzelem. Az athéni második körben viszont visszavágtunk riválisunknak, igaz az amerikaiak ellen vereséget szenvedtünk az első napon, majd az olaszok ellen zártuk a selejtezőt.

Ezúttal ismét Dömsödi Dalma maradt ki a meccskeretből, de így se maradtunk remeklő Fradi-pólós nélkül, hiszen kapusunk, Neszmély Boglárka kicsivel több, mint két negyedet védett a sorozat alatt, most pedig egy egész meccset kapott Bíró Attilától.

Kapusunk meg is hálálta a lehetőséget, ellentmondást nem tűrően hárította az olasz löketeket. 3-0 után csúszott át az első labda a magyar gólvonalon, öt percnyi játék után. Leimeter Dóra pedig megszerezte a negyedik gólját is a csapatnak.

A második játékrészben Gurisatti Gréta is betalált, és 5 további alkalommal volt eredményes a válogatott és mindössze egyszer kapitulált a védelem, köszönhetően Neszmély kiváló teljesítmények is.

Kapust cseréltek az olaszok és viszonylag gólszegényebb mérkőzés vette kezdetét. A harmadik negyedet 1-0-ra, a negyedik nyolc percet 2-1-re nyerte meg a piros-fehér-zöld alakulat, így 13-3-ra nyert a Bíró-csapat, ezzel pedig a Világkupa-selejtezők harmadik helyén végzett, ami a harmadik legjobb Long Beach-i sorsolást jelenti majd.

Ez egy óriási lépés számomra, ez volt az első meccs a válogatottban, amikor én kezdtem – már nagyon vártam. Fantasztikusan éreztem magam, nagyon jó működött előttem a védelem, jók voltak a blokkok, így nekem is sokkal könnyebb dolgom volt. Úgy ugrottunk be, hogy tudtuk: győzni kell, mégsem volt nyomás rajtam, nem éreztem ezt tehernek - nyilatkozta Neszmély Boglárka a meccs után.

Az áprilisi szünet után május elején folytatódik a bajnokság, és május harmadikán már az Eger ellen ugrik vízbe női csapatunk a bajnoki elődöntőben.

FINA VILÁGKUPA

A-divízió, harmadik forduló, 2023.04.21.

Athén

OLASZORSZÁG – MAGYARORSZÁG 3-13 (1-4, 1-6, 0-1, 1-2)

Gólszerzők: Hajdú 3, Gurisatti 2, Parkes 2, Rybanska 2, Leimeter, Vályi, Garda, Tiba 1-1

"
"
Cikkajánló

Fölényesen nyertek női pólósaink Berlinben

A Magyar Kupa négyes döntője előtt idegenben győzte le a Spandaut az FTC-Telekom 21-8-ra a BL-ben.

Miénk az első rangadó és az alapszakasz első hely is

Magabiztos, 12-7-es bajnoki győzelemmel hangoltak női pólósaink a Magyar Kupa-elődöntőre az UVSE ellen.

Az alapszakasz-győzelemért szállunk harcba

A november 25-i UVSE-FTC bajnoki póló-rangadó a Magyar Kupa-elődöntő felvezetése is lesz a riválisok között.

A hatgólos Keszthelyi vezérletével nyertünk Újvárosban

16-11-re győzött és hét forduló után továbbra is hibátlan a bajnokságban az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Dunaújvárosban indul női pólósaink évzáró hajrája

Szerda este nehéz bajnoki rangadóval kezdi a meccsdömpinget az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Keszthelyi és Vályi győzelemre vezette a Fradit

Látványos játékkal 17-14-re nyerték meg második meccsüket a Bajnokok Ligájában női pólósaink Rapallóban.

Nyerni jöttünk Olaszországba

A Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a Rapallo ellen játszanak női pólósaink.

Bajnoki sikerrel készültünk a Rapallo ellen

15-11-re nyertek a BVSC ellen az FTC-Telekom női pólósai, akik remek formában utaznak a szombati BL-meccsre.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin