2022. december 8.
Női BL: a legjobb nyolc közé igyekeznek pólósaink
Az eddigi legnagyobb nemzetközi megmérettetés vár a lányokra Egerben, a tavalyi ezüstérmes is a csoportban.

Az FTC-Telekom női vízilabdacsapata Egerbe utazott, ahol a Bajnokok Ligája második csoportkörének résztvevőjeként igyekszik kiharcolni a nyolcaddöntős szereplés jogát a hétvégén. A 2022-23-as bajnoki évad eddigi legnehezebb kihívása ez a hölgyek számára, a csoportban az Eger mellett a Sabadell, és a Mataro is tovább akar jutni.

Papíron a két spanyol csapat számít esélyesnek a negyeddöntőt érő első két hely megszerzésére, azonban ehhez a Fradinak is lesz egy-két szava. Az első fordulóban pénteken a tavaly kiírás ezüstérmese, a spanyol válogatottakkal teletűzdelt Sabadell lesz az ellenfél, míg szombaton a Keszthelyi-Nagy Ritával felálló Matarót kell legyőznie Gerendás György csapatának.

A harmadik meccsen vasárnap délelőtt a csoportkör házigazdájával, a bajnokságban két hete 10-7-re legyőzött Egerrel zárjuk a hétvégét, ekkorra már eldől, lesz-e esélyünk továbbjutni a csoportból. A lányok természetesen bizakodóak, hiszen a kevés együtt töltött idő ellenére is remek a csapat, jó légkör alakult ki, ezt az itthoni mérkőzéseken, és a BL első csoportkörében is látni lehetett.

Ugyanakkor az is érezhető, ez a csapat még nem játszott négy negyeden át olyan jól, mint ahogy a korábbi tétmeccsek egy-egy időszakában. Erre utalt az egri túra előtti interjúban Fehér András, a csapat másodedzője, és Máté Zsuzsanna csapatkapitány is.

A lányok épségben megérkeztek Egerbe és már az első edzésen is túl vannak. A parton pedig ott van Gerendás György vezetőedző, aki a napokban erős meghűléssel küzdött, de akár csak a csapat, úgy ő is készen áll az idei legnagyobb feladatra.

Bajnokok Ligája, nők, 2. selejtezőkör, B-csoport
Eger, Bitskey Aladár Uszoda

12.09., péntek
18.45: FTC-Telekom-Sabadell

20.30: Eger-CN Mataro

12.10., szombat
18.00: CN Mataro-FTC-Telekom

19.45: Sabadell-Eger

 

12.11., vasárnap
10.00: Sabadell-CN Mataro
11.45: Eger-FTC-Telekom

"
"
Cikkajánló

Hetedik helyen végeztünk a Világkupa-Szuperdöntőn

A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.

Ötméteresekkel maradtunk alul az Európa-bajnokok ellen

A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.

Fájó vereséggel szakadt meg női pólósaink nagy sorozata

8-7-re elvesztette a Világkupa-negyeddöntőt Sydney-ben a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolok ellen.

Keszthelyi – a magyar vízilabda legendája

Az FTC-Telekom világklasszisa 381. válogatott mérkőzésével rekorder lett Stieber Mercédeszt megelőzve.

Jól kezdtek az FTC válogatott pólósai Sydneyben

Játékosaink meghatározó szerepet vállaltak a magyar válogatottak ausztráliai felkészülésén.

Vályi Vanda: “Reális cél a Vk-döntő!”

A magyar vízilabda-válogatott már Sydneyben hangol a július 22–26-i Világkupa Szuperdöntőre.

Öt FTC-játékossal küzdenek a magyarok a Szuperdöntőben

A magyar bajnok és kupagyőztes csapatunkból négyen kerültek be a keretbe, plusz új igazolásunk is utazik.

Keszthelyi rekorder lett, a válogatott kikapott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-11-re elvesztette a hollandok elleni felkészülési mérkőzést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin