2022. december 11.
Női BL: pólósaink nyeretlenül estek ki a csoportkörből
Az Eger ellen sem sikerült pontokat szerezni, a Magyar Kupában és az Euro Kupában javíthatunk.

Sajnos hagyománnyá vált ebben a Bajnokok Ligája csoportkörben, hogy a mérkőzések elején beragad az FTC-Telekom Waterpolo női csapata. A két spanyol együttestől elszenvedett vereség után a házigazda Egerrel szemben is háromgólos hátrányba kerültünk már az első negyed végére. A hevesiek ugyancsak két vereséggel érkeztek erre a találkozóra, a továbbjutást befolyásoló tétje már nem volt a meccsnek.

Lassan, de biztosan kezdtük el faragni a hátrányt, aminek a kulcsa az volt, hogy egy fokkal gyorsabb lett a támadás, és rendezettebb a védelem. Kuna Szonja duplájával indult a második játékrész (4-3), de Szilágyi Dorottya egyedül képes volt a hátán vinni a hevesi csapatot.

Szinte rémisztő volt látni, hogy az egriek kiválósága tulajdonképpen úgy szerzett gólt, ahogy csak szeretett volna, a félidőben 7-5 volt oda, ebből hatot Szilágyi lőtt. A térfélcserét követően tovább futottunk az eredmény után, kevés eredménnyel, bár a játékunkban voltak biztató jelek.

Már hárommal is vezetett az Eger, ismét Kuna duplája jelentette a reményt, a záró felvonás előtt 11-10-re vezetett a házigazda. A negyedik negyed derekán sikerült utolérni ellenfelünket, Máté Zsuzsanna büntetőből tudott egyenlíteni (12-12), ám a nagyon rutinos Czigány Dóra utolsó percben lőtt akciógóljával végül győzött az Eger.

Megterhelő szériában van női csapatunk, ennek az egyik csúcspontja ez a hétvége volt. A Bajnokok Ligája második csoportköréig korábban nem sikerült eljutnia az FTC-Telekomnak, így a számszerű eredmények ellenére elmondhatjuk, hogy történt előrelépés. A kiesés nem jelent búcsút a nemzetközi porondtól, 2023-ban az Euro Kupában folytathatja Gerendás György együttese.

Ennek az évnek sincs még vége, hiszen a jövő hétvégén a Magyar Kupa elődöntőjében vághatunk vissza az Egernek. Ha sikerülne, lehetőségünk lenne megnyerni a női szakág fennállásának első aranyérmét!

Bajnokok Ligája, nők, 2. selejtezőkör, B-csoport, 3. forduló
Eger, Bitskey Aladár Uszoda

Eger-FTC-Telekom 13-12 (4-1, 3-4, 4-5, 2-2)
Az FTC gólszerzői: Kuna 4, Gurisatti 2, Leimeter, Máté, Vosseberg, Pőcze, Petik, Simon-Illés

A csoport másik mérkőzésén
Sabadell-CN Mataro 11-12

A csoport végeredménye

1. CN Mataro 9p
2. CN Sabadell 6p
3. Eger 3p
4. FTC-Telekom 0p

A Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé továbbjutott: CN Mataro, CN Sabadell
Az Euro Kupán folytatja: FTC-Telekom, Eger

"
"
Cikkajánló

Horváth: „Minden évben nemzetközi szinten játszhatok”

Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.

Horváth Zsófi U20-as Eb-győztes a női pólóválogatottal

A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.

Petrovics: „Jó úton jár a Fradi női utánpótlása!”

Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.

Hosszú távra tervezünk női pólócsapatunkkal

Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.

Negyedik lett az U16-os lányválogatott a vb-n

A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.

Vb-bronzért küzdhet az U16-os lánypólócsapat

Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.

Hetedik helyen végeztünk a Világkupa-Szuperdöntőn

A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.

Ötméteresekkel maradtunk alul az Európa-bajnokok ellen

A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin