2025. október 13.
Női póló MK: derbi lesz az elődöntőben
Három év után biztosan nem lesz FTC-UVSE finálé, idén az elődöntőben kell legyőznünk a címvédőt.

Matajsz Márk irányításával női vízilabdacsapatunk magabiztosan nyerte meg a Magyar Kupa negyeddöntőjének párharcát a Szeged ellen, hiszen kettős győzelemmel, 37-16-os összesítéssel jutott tovább. A 2024-es Final Fourhoz hasonlóan idén is az UVSE, a Dunaújváros, a BVSC és az FTC-Telekom négyese küzdhet meg a trófeáért.

HÁROM ÉV UTÁN NEM DERBIN DŐL EL A TRÓFEA SORSA

Az elmúlt három szezon során a döntőben találkozott a Fradi és az UVSE a Magyar Kupában, most azonban már az elődöntőre összesorsolták a két nagy riválist. Itt vannak az elődöntők párosításai:

BVSC – DFVE

UVSE – FTC-TELEKOM

Legutóbb májusban, a magyar bajnokság döntőjében csaptunk össze a lila-sárgákkal, akkor Kurucz-Gurisatti Gréták történelmet írtak, hiszen a három győzelemig tartó párharcot hibátlanul teljesítve (11-7, 9-6, 11-10) megszerezték a női szakág első bajnoki címét is. Ezzel sikerült megtörni az UVSE-átkot is, mivel ezt megelőzően négy döntős párharcban is kikaptunk. Kétszer a Magyar Kupában, valamint egy-egy bajnoki és Euro Kupa-fináléban.

A bajnokságban tehát már sikerült visszavágni, most jöhet a Magyar Kupa is, ahol bár 2022-ben legyőztük az UVSE-t a Komjádiban, de 2023-ban ötméteressekkel, 2024-ben pedig drámai csatában maradt alul velük szemben a döntőben a Szőnyi úton. A Final Fournak ezúttal is a BVSC uszodája ad otthon december 5-én és 6-án.

BENU NŐI VÍZILABDA MAGYAR KUPA

Négyes döntő – 2025. decemeber 5-6., péntek-szombat

Budapest, Laky Károly Sportuszoda

 

Elődöntők - 2025.12.05., péntek

BVSC – DFVE

UVSE – FTC-TELEKOM

A döntőt másnap rendezik.

"
"
Cikkajánló

Négy FTC-játékos a női Világkupa-keretben

A bajnoki döntőbe jutó csapatunkból négy játékos került a válogatott a Világkupa-keretébe.

Az UVSE elleni siker után: "Szépen építkezünk, de..."

Leimeter Dóra a szurkolókat külön is kiemelve értékelte a 16-9-es BL-győzelmet - VIDEÓ!

Egy lépésre vagyunk a Bajnokok Ligája Final Fourtól

A 16-9-es UVSE elleni győzelemmel az FTC-Telekom női pólósai előnyben a legjobb négybe kerülésért.

Megsérült Keszthelyi Rita

Az FTC-Telekom világklasszis vízilabdázója már elkezdte a rehabilitációt térdsérülése után.

Fradi-sas: "Szabad-e locsolni?"

Női pólósainkkal a húsvéti emlékekről beszélgettünk, aztán betoppant az első locsolkodó - VIDEÓ!

A Final Fourért az UVSE-t kell legyőzni a BL-ben

A bajnoki finálé már biztos női csapatunknak, az UVSE ellen szombaton a máltai Final Fourba jutás lesz a tét.

Kiütéssel jutottunk be a bajnoki döntőbe

A címvédő FTC-Telekom női pólócsapata az Eger 17-8-as legyőzésével jutott be az OB I fináléjába.

A bajnoki döntőért játszanak női pólósaink

A fináléba jutásért a hazai győzelem után idegenben folytatja az FTC-Telekom az Eger ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin