2025. július 21.
Nyertünk az olimpiai bajnok ellen – irány a vb-döntő
Gálázott a női vízilabda válogatott, és 15-9-es sikert aratott Spanyolország ellen a világbajnoki elődöntőben.

2019 után fordult elő ismét, hogy a női és a férfi magyar válogatott is bejutott a világbajnokság elődöntőjébe, ám a kvangdzsui eredményt mindenképpen felül akarták múlni a mieink Szingapúrban, hiszen hat éve a legjobb négy között két-két vereséggel a negyedik helyen zárt mindkét csapatunk. Először Leimeter Dóráék szálltak csatába a fináléba jutásért, ami nem bizonyult egyszerű feladatnak, hiszen az olimpiai bajnoki címvédő spanyol válogatott volt az ellenfél, amelyet 2013 óta nem győztünk le olimpián, vb-n és Eb-n, de a Világkupán sikerült a közelmúltban kétszer is. Ezúttal is mind az öt FTC-játékost láthattuk játszani.

A tökéletes vízilabda!

Villámrajtot vettünk, és szinte tökéletes játékkal lépéselőnybe kerültünk a spanyolok ellen. Védekezésünk nagyszerűen működött, blokkokkal segítették a lányok Neszmély Boglárka dolgát, elől pedig hat különböző játékosunk góljával 6-1-re léptünk el rögtön a mérkőzés elején. A második negyedben még ezt a káprázatos teljesítményt is meg tudtuk fejelni. Bea Ortizot (akit kicsit már Fradi-szemmel figyeltünk, hiszen a vb után Sabadellből Budapestre költözik), 2024 legjobb női vízilabdázóját tökéletesen hatástalanítottuk, ahogy az egész spanyol csapatot. A Keszthelyi-Leimeter duó által vezetett támadásainknál pedig szórtuk a gólokat ellenfelünk kapujába, és 11-4-es fölényes előnnyel mehettünk a nagyszünetre.

A második félidő az idő menedzseléséről szólt, végig tartani tudtuk az eredményt az elmúlt évek egyik legjobb csapata ellen. Külön öröm a Fradisták számára, hogy minden játékosunk minimum két találatig jutott, Neszmély pedig 15 védéssel törte meg a klasszis támadókat.

15-9-re legyőztük a spanyol válogatottat, ezzel női pólósaink ismét bejutottak a világbajnokság döntőjébe, ám 2022 és 2024 után most már megtörnék az átkot, és arannyal térnének haza. Szingapúrban pedig azért nem ismétlődik meg a tavalyi dohai finálé párosítása, mert a görögök 14-10-re kiütötték a címvédő Egyesült Államok csapatát, így az FTC légiósával, Eleftheria Plevrituval felálló Világkupa-győztessel kell megküzdeni a végső sikerért szerdán, magyar idő szerint 15.35-kor. Előtte, kedden még Vámos Mártonéknak szurkolhatunk, hogy a férfi válogatottunk túljusson az olimpiai bajnok Szerbián, és újra vb-aranyért játszhasson.

A holland Noa de Vriesék egy 16-13-as olaszok elleni sikerrel majd az ötödik helyért játszhatnak, az ellenünk vereséget szenvedő, két gólig jutó Bea Ortiz pedig az Egyesült Államokkal küzd majd meg a világbajnoki bronzért.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG | SZINGAPÚR 2025

Női vízilabda, Elődöntő – 2025. július 21., hétfő 15:35 (magyar idő szerint)

MAGYARORSZÁG - SPANYOLORSZÁG 15–9 (6-2, 5-2, 3-2, 1-3)

Gólszerzőink: Keszthelyi 3, Szilágyi 3, Leimeter 2, Vályi 2, Faragó, Garda, Rybanska, Tiba, Varró 1-1

"
"
Cikkajánló

„Nem cserélném el a csapatomat az Olympiakosszal.”

Kurucz-Gurisatti Gréta büszke volt az FTC-re az ötméteresekkel elvesztett BL-döntő után – VIDEÓ!

Ezüst lett női csapatunk első BL-érme

Női pólósaink vereséget szenvedtek az Olympiakosz ellen, így az ezüstérem jutott az FTC-Telekomnak.

Első BL-trófeájukat szerezhetik meg női pólósaink

Az Olympiakosz legyőzésével történelmi sikert érhet el a döntőben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

„Próbáljuk az álmokat beteljesíteni” – BL-döntős az FTC

Az ötméterespárbajban megnyert kaotikus elődöntő után nehezen találták a szavakat női pólósaink – VIDEÓ!

Óriási siker – először BL-döntőben női pólósaink!

Drámai ötméterespárbaj után 15-14-re legyőztük a Sant Andreut, és bejutottunk a Bajnokok Ligája fináléjába.

„Tavaly kis halak voltunk, idén cápákként küzdünk”

Kurucz-Gurisatti Gréta nagy önbizalommal várja a címvédő Sant Andreu elleni BL-elődöntőt – VIDEÓ!

"Jobb a humorod, hagyjuk már!"

Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra hosszú évek óta jó barátnők - VIDEÓ!

Jön a tavalyi elődöntő visszavágója a BL-döntőért

Az FTC-Telekom női pólósai a címvédő Sant Andreuval küzdenek meg elsőként Máltán, a BL Final Fourban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin