2021. január 22.
Olimpiai Kupa: újabb Fradi-siker!
Muzsnay Fanni és Tóth Csabai Dóra is két góllal vette ki a részét a BVSC felett aratott 8-7-es sikerből.

A női OBI negyedik helyén álló FTC-Telekom pénteken a harmadik BVSC-vel találkozott az idén első ízben kiírt Olimpiai Kupa Arany-csoportjának első összecsapásán. Béres Gergely csapatából három, a Szőnyi úti alakulatból két játékos szerepel a már elődöntőnél járó trieszti olimpia selejtező tornán, de nélkülük is parázs mérkőzésre számíthattunk. A találkozó vendégóllal indult, de később a válogatottól visszatérő Máté Zsuzsannával megerősödött Fradi vette át a kezdeményezést, és zsinórban négyszer is betalált (sorrendben Muzsnay Fanni, Petik Panna, Kövesdi Vivien, valamint Tóth Csabai Dóra volt eredményes).

A második negyed Kövesdi újabb góljával zárult (5-2), a harmadik negyedben azonban megkezdte a felzárkózást a BVSC (5-4). Szerencsére ezt követően újra zöld-fehér percek következtek, Takács Vivien és Tóth Csabai Dóra is értékesített egy előnyt, majd Muzsnay akcióból újra háromgólosra növelte a különbséget, végleg eldöntve ezzel a találkozó sorsát.

A zárónegyed hatalmas harcot hozott, mindkét fél előtt számtalan lehetőség adódott, de végül sikerült megtartania az előnyt női csapatunknak.A 8-7-es sikernek köszönhetően közel kerültünk a kupa elhódításához, ehhez már csak a Varga Tamás vezette junior válogatottat kell legyőzni.

A találkozót követően Béres Gergely vezetőedző értékelt.

-  Gratulálok mindkét csapatnak, nagyon jó mérkőzést játszottunk. Az Olimpiai Kupa a felkészülést szolgálja, és ezek a mérkőzések azt bizonyítják, hogy jó úton járunk. Szurkolok lányoknak, hogy harcolják ki az olimpiai részvételt a trieszti kvalifikációs tornán.

"
"
Cikkajánló

Nem volt kérdés – fölényes győzelmet arattunk Rómában

Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.

Egyből rangadóval indul a BL női csapatunknak

Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.

Hat Fradi-játékos a női válogatott keretében

Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.

Erődemonstráció a Dunaújváros ellen

Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.

A szezon első rangadóján a Dunaújvárost fogadjuk

Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.

Idegenbeli győzelemmel kezdtük meg a nagy menetelést

23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.

Rövid szünet után térnek vissza női pólósaink

Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.

Matajsz Márk: „Cél a BL-csoportelsőség!”

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin