2020. február 8.
Ráski vezérletével könnyedén nyertünk
A Tatabánya után a Szeged sem jelentett gondot az FTC-Telekom Waterpolo női csapatának az ob I-ben.

Az év első bajnokiján Tatabányán még csak Máté Zsuzsanna játszott három Európa-bajnoki bronzérmesünk közül, de a Szeged ellen a Népligetben már ott volt a Fradiban Illés Anna, a kapuban pedig Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya védett. Ezúttal azonban nem ők vitték el a showt, hanem Ráski Lilla (a képen), aki talán most játszotta eddigi legjobb meccsét az FTC-Telekom Waterpolo csapatában. Balkezesünk ugyanis a szezonbeli nyolc bajnokin szerzett összesen négy gólt, most viszont ötször is betalált! Ebből négyszer akcióból az utolsót pedig büntetőből dobta a Szegednek.

A Fradi végig vezetve folyamatosan növelte előnyét a mérkőzésen. Kasó Orsit a fiatal saját nevelésű kapusunk, Neszmély Boglárka váltotta a félidőben, amikor már 10-4 állt a népligeti eredményjelzőn, a harmadik negyed végén pedig 13-5 volt csapatunk javára. Az utolsó játékrészre kicsit kiengedtünk védekezésben, de győzelmünk így sem került veszélybe. Tóth-Csabai Dóráék végül 16-10-re nyertek a Szeged ellen. A következő bajnokinkat jövő hét szerdán, február 12-én játszuk a III. kerületi TVE otthonában.

NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 11. forduló, 2020.02.08., szombat

Budapest, FTC-MVM Sportközpont, Népligeti Uszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO – SZEGED SZTE 16-10 (4-1, 6-3, 3-1, 3-5)

Gólszerzőink: Ráski 5, Tóth-Csabai 3, Muzsnay 3, Petik 2, Pőcze 2, Gémes 1

"
"
Cikkajánló

Nehéz csoportban női pólósaink – sorsoltak a BL-ben

Az FTC-Telekom két olasz és egy spanyol csapattal került egy kvartettbe a Bajnokok Ligájában.

Öt FTC-játékossal készül a női vízilabda-válogatott

Ismét öt FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott következő összetartására.

Elsöprő győzelem az előző idény negyedikje ellen

Lehengerlő első negyedet produkálva, 25-4-re nyertek Egerben női pólósaink az előrehozott bajnokin.

Leimeter Dóra a rehabilitációjáról mesélt

Leimeter Dóra sikeres vállműtét után a felépüléséről nyilatkozott a Fradi Tv stábjának - VIDEÓ!

Női pólósaink Egerben zárják a szeptembert

A címvédő FTC-Telekom régi nagy riválisa otthonába utazik egy előrehozott bajnoki mérkőzésre.

Erős kezdéssel és végjátékkal húztuk be a bajnokit

19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.

Öt Fradi-játékos a válogatott villámedzőtáborában

Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.

A görögországi edzőtábor után jöhet a Szeged

Női vízilabdázóink sűrű menetrendjében ezúttal egy népligeti bajnoki szerepel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin