2022. szeptember 1.
Szép győzelem, javuló játékkép a spliti Eb-n
Női válogatottunk döcögős kezdés után, a folytatásban egyre jobb teljesítményt nyújtva kiütötte a horvátokat.

Mély gödörből mászik kifelé női válogatottunk az Európa-bajnokságon, amiből egy fontos lépés volt a németek elleni nagyarányú győzelem. A következő látványos szakasz a horvát válogatott elleni mérkőzés volt, amelyet papírforma szerint nagy gólkülönbségű sikerrel le kellett hoznia Bíró Attila szövetségi kapitány válogatottjának.

Ez sikerült, bár a találkozó elején még jól tartották magukat az Eb-házigazdák. Az első magyar találatokra mindig érkezett válasz, így a második negyed elejéig volt már kétgólos magyar előny is, de a nagy roham 5-4-ről indult. A mérkőzés kezdeti szakaszában szült némi bizonytalanságot a védelem instabilitása, de a lányok erejét és elszántságát mutatja, hogy komoly koncentrációval túlléptek a nehéz részen.

Ebben új igazolásunk, Gurisatti Gréta volt az egyik főszereplő, aki támadásban és védekezésben, labdával és labda nélkül is a győzni akarást sugározta magából, feltüzelve ezzel a társakat. Vályi Vanda és Leimeter Dóra hasonlóan elszántan játszottak, labdákat szereztek, gólpasszokat osztogattak, és ha helyzetbe kerültek, bátran vállalkoztak. Akár csak Farkas Tamara, aki két labdaszerzés mellett adott egy gólpasszt és lőtt egy gólt, valamint Máté Zsuzsanna, aki két lopott labdával és három blokkolt lövéssel támogatta a csapatot.

Fontos momentum volt, ahogy az összeálló védelem felhúzta magával Magyari Aldát, ugyanis az első két negyedben nem volt védett lövése. A harmadik negyed elején viszont elkapta a fonalat, a második félidőben összesen egy gólt kapott, 54%-os hatékonysággal dolgozott a kapuban.

Kiemelendő még, hogy a magyar válogatott nem becsülte le ellenfelét, sőt, kihasználta a lehetőséget a formajavításra. Ez főképp az emberelőnyökön látszott, néha túljáratták a lányok a labdát, de alapvetően a megfelelő emberek megtalálására törekedtek, ezekből pedig szépségdíjas találatok születtek.

A csoport harmadik helye ezzel a győzelemmel borítékolható, mint ahogyan az is, hogy a hétfői nyolcaddöntőben a másik csoport második helyezettje, vagyis Spanyolország lesz az ellenfél. Az utolsó fordulóban a pont nélkül álló Románia ellen élesítheti tovább formáját az egyenes kieséses szakaszra a magyar válogatott, szombaton délelőtt.

 

Európa-bajnokság, nők, 4. játéknap, Split

Horvátország-Magyarország 6-22 (3-5, 2-4, 1-7, 0-6)
Magyar gólszerzők: Gurisatti 5, Parkes 4, Peresztegi-Nagy 3, Vályi, Leimeter, Mahieu, Faragó 2-2, Farkas, Horváth 1-1

A női válogatott csoportmérkőzése

2022.09.03., 10.00: Magyarország-Románia

A csoport állása

1. Hollandia 12p
2. Görögország 9p
3. Magyarország 6p
4. Horvátország 6p
5. Németország 3p
6. Románia 0p

"
"
Cikkajánló

Több mint 20 lőtt gól Tatabányán

A várt magabiztossággal őrizték meg bajnoki veretlenségüket női pólósaink.

Egy kis könnyedség a női pólósoknak

Az erőltetett menetben a Tatabánya ellen a hibátlan mérleg megőrzése a cél a bajnokság hatodik fordulójában.

Bravúros győzelem Egerben a női bajnokságban

Az FTC női vízilabdacsapata remek teljesítménnyel őrizte meg veretlenségét idehaza.

Indul az egri hadjárat!

Női vízilabdásaink rövid időn belül háromszor csapnak össze a hevesiekkel, egy elmaradt bajnokival kezdünk.

Továbbra is veretlenek a bajnokságban a női pólósok

Ha nem is a legszebb játékkal, de kreatív időszakokkal, hajtós meccsen győzelem a BVSC ellen.

Női bajnokság: a BVSC jön az 5. fordulóban

A BL-főtáblára feljutó pólócsapatunk a Népligetben őrizheti meg bajnoki veretlenségét.

Női BL-sorsolás: borzasztó nehéz csoportba kerültünk

Két spanyol és két magyar csapat küzd majd az első két továbbjutó helyért és a negyeddöntőért.

Sikerrel megvívott női vízilabda BL-selejtező!

Három győzelemmel, a kitűzött célt teljesítve jutott tovább a legjobbak közé Gerendás György csapata.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin