Bemutatkozott a Népliget is, ami a tétmérkőzéseket illeti, az FTC-Telekom pólósai számára. Női csapatunk a KSI-t fogadta sok fiatallal a keretben, többek között az OB I-ben debütáló Kerekes Dorkával a soraiban ugrott vízbe Matajsz Márk együttese.
A kezdősípszótól látszódott, hogy nagy a különbség a két csapat között, ugyanis a vendégek nagyon fiatal gárdával érkeztek. Sokszor lövésig sem jutottak el a támadóidő végére, a mieink pedig rendre gólra váltották a türelmesen felépített akciókat. Keszthelyi kezdte a találatok sorát, majd előbb Vályi, aztán Kovács-Csatlósné Szilágyi duplázott az első negyed végén (5-0).
Már az első félidő záróperceiben ostromoltuk a tízgólos különbséget, de akkor még 9-2-re szépített a KSI. Onnantól viszont, ha lehet így fogalmazni, még inkább kinyílt az olló, és még sűrűbben jöttek a Fradi-találatok. Szilágyi ötödször volt eredményes a harmadik negyedben, az utolsó játékrész elején pedig a 16 éves Kerekes is feliratkozott a gólszerzők közé.
A nyáron U18-as világbajnokságot megjárt Füle duplázott, Daróczi pedig kapott gól nélkül hozta le a második félidőt, így végül 26-2-es győzelmet arattunk. Jövő hét szombaton, szeptember 19-én Győrbe utazik a címvédő, ahol jön a bajnokság folytatása.
MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 2. forduló – 2026. szeptember 12., szombat 13:00
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM WATERPOLO – KSI SE 26–2 (5–0, 6–2, 8–0, 7–0)
Gólszerzőink: Szilágyi 5, Vályi 4, Plevritu 3, Bonca 2, Csóbor-Kuna 2, Farkas 2, Füle 2, Horváth 2, Keszthelyi 2, Boriszova, Kerekes 1-1
Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.
Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.
Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.
Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.
Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.
23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.
Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.