Az eddigi három mérkőzését sikerrel vívta meg a Bajnokok Ligájában az FTC-Telekom, így azzal a tudattal utaztak el női pólósaink Padovába, hogy egy újabb győzelemmel bebiztosíthatják helyüket a negyeddöntőben. Ez eddig még soha nem sikerült csapatunknak. A csoportját vezető zöld-fehérek a harmadik helyen álló olaszokkal szemben már október végén bizonyítottak, hiszen 9-6-ra nyertünk a Népligetben.
Bár nagy volt a tét, ez egyáltalán nem látszódott meg a lányokon, akiknek a szemében hatalmas tűz égett, és gyorsan elléptek 2-0-ra. Egy gyönyörű összjáték után csapatkapitányunk, Kurucz-Gurisatti Gréta vágta be a labdát az olasz kapuba, amelyet görög klasszisunk, Eleftheria Plevritu bombája követett. Hátul is jól működött a gépezet, és habár közel hét perc után megtört a padovaiak gólcsendje, Neszmély Boglárka ötméteres védésével nem tudtak egyenlíteni az első negyed végére. Felfokozott hangulatban folytatódott az összecsapás. Ellenfelünk felszívta magát, és 3-3-ra módosította az állást, azonban Kurucz-Gurisatti ezt nem hagyta annyiban, és nyolc méterről ejtett egy fantasztikus gólt (3-4). Ez megadta a lökést a mieinknek, akik további négy gólt lőttek a térfélcseréig. Plevruti kettő, Kuna Szonja és Farkas Tamara egy-egy találatot szerzett. Innen még zárkóztak az olaszok, de még így is biztató, háromgólos előnyre tettünk szert, és 8-5 volt a javunkra az első félidő végén.
A nagyszünet után mindkét csapat magasabb fokozatra kapcsolt. Egymást követték mindkét oldalon a gólok, de így is tartani tudtuk előnyünket, és Leimeter Dóra révén már néggyel vezettünk (6-10). Innen még szépített a Padova, azonban húsz másodperccel a harmadik negyed vége előtt saját nevelésű kapusunk védett óriási bravúrral, ez nemcsak az előnyünk megtartása miatt volt nagyon fontos, hanem azért is, mert ezzel erőt is adott csapatának. 10-7-es Fradi-vezetéssel kezdődött az utolsó negyed. Mindent megtett annak érdekében riválisunk, hogy közelebb kerüljön hozzánk, azonban a mieinket nem lehetett már megtörni. Hertzka Orsolya játszi könnyedséggel ejtette be a labdát az olasz kapuba, amelyet Noa de Vries akciógólja követett, és ezzel lezárta a mérkőzést. Végül idegenben is felülkerekedett a Padova ellen Matajsz Márk együttese, és 14-11-re megnyerte negyedik csoportmérkőzését a BL-ben.

A győzelemmel pedig történelmi pillanathoz ért az FTC-Telekom női vízilabdacsapata, hiszen megalakulása óta most először harcolta ki a továbbjutását a csoportból, és az utolsó két játéknaptól függetlenül már biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában. Február 15-én a spanyol Matarót fogadjuk a Népligetben, ahol már a csoportgyőzelemért küzdünk a spanyol csapat ellen.
NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Csoportkör, B-csoport 4. forduló | 2025. január 25., szombat 19:00
Olaszország, Padova
ANTENORE PLEBISCITO PADOVA - FTC-TELEKOM WATERPOLO 11-14 (1-2, 4-6, 2-2, 4-4)
Gólszerzőink: Plevritu 4, Kurucz-Gurisatti 3, Leimeter 2, Bonca, De Vries, Farkas, Hertzka, Kuna 1-1
Az FTC-Telekom női pólósai az Eger 17–8-as legyőzésével készülnek a bajnokság elődöntőjére.
19–6-os sikerrel folytatták tovább menetelésüket női pólósaink a bajnokság középszakaszában.
A bajnokságban már biztos elődöntős FTC-Telekom a kupadöntős riválisa ellen folytathatja menetelését.
Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.
Az UVSE kiütése után a BVSC otthonába látogat az FTC-Telekom az OB I középszakaszának harmadik fordulójában.
Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.
A BL-továbbjutás után nagy lépést tehetnek a bajnoki középszakasz első helye felé női pólósaink.
Látványos játékkal nyertek női pólósaink 16-13-ra a Rapallo ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.