2025. március 27.
Történelmi siker küszöbén a Fradi
Szombaton sorsdöntő BL-negyeddöntő visszavágót játszanak női pólósaink a Népligetben, a tét Final Four.

Már csak egy lépés választja el az FTC-Telekom női vízilabdacsapatát, hogy bejusson a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, ehhez pedig közelebb van riválisánál, hiszen múlt szombaton 11-9-es győzelmet aratott az Orizzonte Catania otthonában a párharc első meccsén. Matajsz Márk együttese a negyeddöntő első felvonásán is bebizonyította, hogy képes kritikus pillanatokban is megőrizni higgadtságát, ugyanis az olaszok háromgólos hátrányból majdnem egyenlítettek a hajrában, de sikerült megakadályozni a rohamokat és végül kétgólos előnnyel várhatjuk a visszavágót.

„Hiába nyertünk kettővel, nagyon-nagyon kemény visszavágóra számítok, 0-0-ról fog indulni a találkozó” – emelte ki vezetőedzőnk a szicíliai siker után, hangsúlyozva, hogy a párharc még nem dőlt el.

Bizakodásra adhat okot, hogy ebben a szezonban még nem kapott ki rendes játékidőben a Fradi a Népligetben. Bár az UVSE ellen kétszer is alulmaradtunk, de előbb a Magyar Kupa-döntőben a Szőnyi úton, majd a bajnokságban a Margitszigeten. Ott volt még a BL-csoportgyőzelemért vívott, Mataro elleni hazai rangadó, ahol a spanyolok végül ötméterespárbaj után nyertek, de ez sem volt elég ahhoz, hogy elvegyék az első helyünket. És ha már olasz ellenfél, korábban már vívtunk olyan oda-visszavágós párharcot, amibe tudunk kapaszkodni. 2022 tavaszán az Euro Kupa-negyeddöntőben a Padova ellen küzdöttünk, és ugyan győzött riválisunk Budapesten, nem tudta ledolgozni a hazai medencében összeszedett hátrányát, így összesítésben egy góllal a Ferencváros bizonyult jobbnak és lépett a következő körbe.

Ilyen előzményekkel várjuk az FTC-Catania sorsdöntő visszavágót, amelyre március 29-én 19:15-kor kerül sor az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban, ahol a tét a Final Four lesz. Ha a csapatnak sikerülne bejutnia a BL legjobb négy csapata közé, az újabb történelmi pillanatot jelentene a klub életében, mivel az FTC női együttese 2017-es megalakulása óta most először szerepelhetne az európai klubvízilabda legrangosabb sorozatának végjátékában.

Szombat este a hazai közönség támogatása is kulcsfontosságú lesz, így a csapat minden szurkolót vár a lelátóra, hogy együtt harcolják ki a továbbjutást.

A BL-NEGYEDDÖNTŐK EREDMÉNYEI:

Orizzonte Catani (olasz) – FTC-TELEKOM WATERPOLO (magyar) 9-11

Olympiakosz (görög) – Vouliagmeni NC (görög) 11-10

CN Sabadell (spanyol) – Alimos NAC (görög) 19-6

CN Sant Andreu (spanyol) – CN Mataro (spanyol) 13-8

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA-NEGYEDDÖNTŐ
2. forduló | 2025. március 29., szombat 19.15
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM WATERPOLO (magyar) – ORIZZONTE CATANIA (olasz)
Jegy: 2500 Ft
Élő közvetítés: az M4 Sport+ és European Aquatics oldalán (1 euro) 

"
"
Cikkajánló

Erős kezdéssel és végjátékkal húztuk be a bajnokit

19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.

Öt Fradi-játékos a válogatott villámedzőtáborában

Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.

A görögországi edzőtábor után jöhet a Szeged

Női vízilabdázóink sűrű menetrendjében ezúttal egy népligeti bajnoki szerepel.

Plevritu: „A Ferencvárosban újra élvezem a vízilabdát!”

Eleftheria Plevritu egy edzőtáborozás erejéig visszatért korábbi csapata, az Olympiakosz uszodájába.

Győrben is kiütéses sikert arattunk

Az FTC-Telekom női pólósai 25-5-re győztek a bajnokságban a görögországi edzőtábor előtt.

Győri vendégszerepléssel folytatódik a bajnokság

A címvédő FTC-Telekom női pólósai két nagyarányú győzelem után idegenbeli túrára készülnek.

Szilágyi és Vályi góljaival arattunk elsöprő győzelmet

Klasszisok vezérletével és fiatalok közreműködésével 26-2-re nyertek női pólósaink a KSI ellen a bajnokságban.

Jön az első tétmeccs a Népligetben

Női pólósaink a KSI-t fogadják hazai medencében a bajnokság második fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin