2023. január 14.
Továbbjutás és Gurisatti-parádé az Euro Kupában
Női vízilabdacsapatunk tizenhárom gólos sikert aratott a francia Mulhouse ellen.

Hiába a fölényes, 25-9-es győzelem, nem volt elégedett Gerendás György a Nancy ellen megvívott találkozó után, mivel gondjaink akadtak a mérkőzés első felében a franciák támadásaival. Ezúttal a kezdősípszótól kezdve magabiztosan játszottunk, végig vezetve nyertük meg a második csoportmeccsünket.

Gurisatti Gréta egyből két góllal kezdte meg a találkozót, mindkét alkalommal emberelőnyből volt eredményes válogatott játékosunk. Vosseberg Belen tegnap ihletett formában játszott a maga öt góljával a Nancy elleni meccsen, ezúttal már az első negyedben betalált. Azonban nem úsztuk meg gól nélkül az első nyolc percet, Camelia Bouloukbachi emberelőnyből szépített.

Mintha csak másolták volna az előző játékrész elejét, Gurisatti ismét két góllal kezdett, apró szépséghiba volt, hogy az ellenfél magyar légiósa, Mihály Kinga is eredményes volt Gurisatti találatai között. Két perccel a félidő előtt, csapatkapitányunk, Máté Zsuzsanna is felkerült a góllövőlistára, majd Gurisatti is, ötödjére. Ezután még Vosseberg és Tóth-Csabai Dóra is túljárt Rumina Edgerton eszén, így 9-2-es vezetéssel zártuk a mérkőzés első felét.

A harmadik negyedben sikerült nulláznunk a Mulhouse-t, amíg mi öt gólt is szereztünk nyolc perc alatt. Kuna Szonja talált be, majd az ellenféltől Viviane Kretzmann-Bahia kipontozódott. Ezután minden percre jutott egy Fradi-gól: Máté és Millot mellett, Leimeter kétszer növelte előnyünket.

Több mint negyedóra játékidő után jött az újabb hazai gól, egyből három is. A két magyar játékos, Forgács Lili és Mihály Kinga, és végül Camelia Bouloukbachi tudott betalálni Neszmély Boglárka hálójába. Gerendás György csapata igyekezett ennek ellenére tartani megnyugtató előnyét, ezért egymásután, Millot egy, Gurisatti három gólt pakolt be az ellenfél kapujába, ezzel beállítva a 18-5-ös végeredményt.

Az FTC-Telekom női pólócsapata vasárnap a csoportelsőségért játszik az UVSE ellen, de az már biztos, bejutott az Euro Kupa-sorozat legjobb nyolc csapata közé.

Vezetőedzőnk, Gerendás György így értékelte a mérkőzést:

Női vízilabda, Euro Kupa
2. selejtezőkör, B-csoport, Mulhouse, Franciaország
Mulhouse - FTC-Telekom 5-18 (1-3, 1-6, 0-5, 3-4)
Az FTC gólszerzői: Gurisatti 8, Millot, Vosseberg, Máté, Leimeter 2, Tóth-Csabai, Kuna 1-1

A csoport további programja
2023.01.15., vasárnap
09.30: UVSE – FTC-Telekom
11.30: Mulhouse – Grand Nancy

"
"
Cikkajánló

Idegenbeli győzelemmel kezdtük meg a nagy menetelést

23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.

Rövid szünet után térnek vissza női pólósaink

Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.

Matajsz Márk: „Cél a BL-csoportelsőség!”

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.

Nehéz csoportban női pólósaink – sorsoltak a BL-ben

Az FTC-Telekom két olasz és egy spanyol csapattal került egy kvartettbe a Bajnokok Ligájában.

Öt FTC-játékossal készül a női vízilabda-válogatott

Ismét öt FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott következő összetartására.

Elsöprő győzelem az előző idény negyedikje ellen

Lehengerlő első negyedet produkálva, 25-4-re nyertek Egerben női pólósaink az előrehozott bajnokin.

Leimeter Dóra a rehabilitációjáról mesélt

Leimeter Dóra sikeres vállműtét után a felépüléséről nyilatkozott a Fradi Tv stábjának - VIDEÓ!

Női pólósaink Egerben zárják a szeptembert

A címvédő FTC-Telekom régi nagy riválisa otthonába utazik egy előrehozott bajnoki mérkőzésre.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin