Nagyjából fél nap pihenője maradt a csapatoknak az Euroliga E-csoportjában, hogy az első fordulóról áthangoljanak a másodikra, hiszen pénteken a mieink a házigazda Sabadell, a Mataro pedig a Dunaújváros ellen játszott.
Szombaton tehát már délelőtt a vízbe szólították női csapatunkat, és sajnos a Mataro jobban alkalmazkodott mindenhez, mert ugyan a legelső találatot Illés Anna szerezte, utána gyorsan átvették a vezetést a spanyolok.
A folytatásban pedig ütemesen el is léptek, így a második szünetre négy, a harmadikra hatgólos előnnyel mehettek, a végeredmény pedig 14–5 lett.
Viszont a meccssorozatnak nincs még vége, hiszen ugyan a telepített csoport helyszíne Sabadell, de a spanyol mellett magyar házi rangadót is tartanak, hiszen a nemrég a hazai bajnokságban már legyőzött Újvárossal zárjuk a tornát vasárnap délben.
NŐI EUROLIGA-SELEJTEZŐ, E-CSOPORT
Mataro (spanyol)–FTC-TELEKOM WATERPOLO 14–5 (4–1, 3–2, 3–1, 4–1)
Gólok: Koopman 2, Kövesdi 2, Illés 1
A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap, 12.00: Dunaújváros
Női pólósaink vereséget szenvedtek az Olympiakosz ellen, így az ezüstérem jutott az FTC-Telekomnak.
Az Olympiakosz legyőzésével történelmi sikert érhet el a döntőben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.
Az ötméterespárbajban megnyert kaotikus elődöntő után nehezen találták a szavakat női pólósaink – VIDEÓ!
Drámai ötméterespárbaj után 15-14-re legyőztük a Sant Andreut, és bejutottunk a Bajnokok Ligája fináléjába.
Kurucz-Gurisatti Gréta nagy önbizalommal várja a címvédő Sant Andreu elleni BL-elődöntőt – VIDEÓ!
Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra hosszú évek óta jó barátnők - VIDEÓ!
Az FTC-Telekom női pólósai a címvédő Sant Andreuval küzdenek meg elsőként Máltán, a BL Final Fourban.
A Fradi női pólósai már Máltára hangolnak, ahol a BL Final Fourban újabb trófeáért harcolnak – VIDEÓ!