2026. május 1.
Túl nagy falat volt az Egyesült Államok válogatottja
12-8-as vereséggel kezdte a Világkupát a négy Fradistával vízbe ugró magyar női vízilabda-válogatott.

Nincs könnyű dolga Cseh Sándor együttesének, hiszen a női vízilabda-válogatott a rotterdami Világkupát az Egyesült Államok ellen kezdte meg. Egy éve kétszer is sikerült legyőznünk őket a Világkupa selejtezőjében, most egy még fiatalabb csapattal és négy FTC-játékossal küzdünk a Szuperdöntőért.

KIHASZNÁLTUK A KIÁLLÍTÁST

3–1-gyel indított az amerikai válogatott, de ezt követően, a második negyed elején négyperces kiállítást kapott ellenfelünk, amit kihasználtunk, és Faragó Kamilla három találatával 3–3-ra jöttünk vissza. Az első félidő vége csendesre sikeredett, így döntetlennel mentünk a nagyszünetre.

Vályi Vanda duplájával indult a második félidő, így 5-4-nél először vezetett a magyar válogatott. Erre öt góllal válaszolt ellenfelünk ebben a negyedben, ezzel pedig gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést (9-5). Az utolsó nyolc percben ugyanis már nem sikerült zárkóznunk, így végül 12–8-as vereséget szenvedtünk az Egyesült Államoktól a torna első csoportmeccsén. 

A Szuperdöntőre viszont még van esélye Neszmély Boglárkáéknak: Május 2-án 14 órától, a felsőházba kerülés szempontjából kötelező mérkőzést játszunk Japán ellen, majd a regnáló olimpiai bajnok spanyolok ellen zárjuk az első csoportkört május 3-án 15:45-kor.

NŐI VÍZILABDA VILÁGKUPA

Divízió I-es torna, csoportkör 1. mérkőzés – 2026. május 1., péntek 14:00

Hollandia, Rotterdam

EGYESÜLT ÁLLAMOK – MAGYARORSZÁG 12–8 (3–1, 0–2, 6–2, 3–3)

Gólszerzőink: Faragó 3, Vályi 2, Lendvay 2, Garda 1

"
"
Cikkajánló

Húszgólos győzelemmel kezdtük a bajnokságot

Női vízilabda-csapatunk 26-6-os Szentes elleni győzelemmel indult a címvédés felé.

Szentesi túrával indul a bajnokság

A címvédő FTC-Telekom női pólósai idegenbe utaznak, hogy megkezdjék a bajnokságot.

Győztes gálameccsel indult a szezon

A FTC-Telekom női pólósai 14-9-re győzték le felkészülési mérkőzésen a nagy rivális UVSE-t.

Szoros csatában maradtunk le a bronzéremről

Az U18-as leány válogatott 8-7-es vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól, így negyedik lett a vb-n.

A bronzéremért játszhatunk a világbajnokságon

13-10-es vereséget szenvedett az U18-as leány pólóválogatott az elődöntőben.

U18-as leány vb-vel zárul az utánpótlásviadalok sora

A két FTC-játékost soraiban tudó pólóválogatott éremesélyese a Kanári-szigeteken rendezett tornának.

Horváth: „Minden évben nemzetközi szinten játszhatok”

Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.

Horváth Zsófi U20-as Eb-győztes a női pólóválogatottal

A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin