A csoportelsőségről és az egyenes ágon negyeddöntőbe jutásról döntött a magyar női vízilabda-válogatott Ausztrália elleni és egyben utolsó csoportmérkőzése. A két csapat eddig könnyedén jutott túl Új-Zélandon és Szingapúron is. A találkozót ezúttal is öt FTC-játékossal a keretben játszotta Mihók Attila és Cseh Sándor csapata, hiszen Kurucz-Gurisatti Gréta, Máté Zsuzsanna, Leimeter Dóra és Neszmély Boglárka mellett Vályi Vanda visszakerült a keretbe, viszont Kuna Szonja a tornán először a partról követhette az eseményeket.
A Fradi-játékosok megtették a tőlük telhető legtöbbet, hiszen ausztrál vezetés után Kurucz-Gurisatti egyenlített, majd ismét hátrányba kerültünk, de Szilágyi fordított, Leimeter Dóra pedig óriási, kétkapufás gólt akasztott (4-2), innen pedig hengereltek a mieink. Tovább növeltük az előnyünket, így félidőben már 8-5-ös vezetés volt a kezünkben, amihez Máté Zsuzsanna is hozzájárult a második negyedben.
A fordulás utáni első nyolc perc után pedig szinte nem is volt kérdés. A Mihók-Cseh éra legjobb teljesítményével előrukkoló magyar együttes magabiztosan, higgadtan játszott elöl és hátul is. Két Keszthelyi-Nagy Rita-találat között Kurucz-Gurisatti is megmutatta tudását a kapu előtt, végül ellenfelünk is talált egy gólt a játékrészben (11-6).
A záró felvonásban már csak a győzelem aránya volt a kérdés, de három ausztrál találat mellett Leimeter és Keszthelyi-Nagy is alakított az álláson. Ezzel a 13-9-es győzelemmel a magyar válogatott bejutott a negyeddöntőbe, és egy lépéssel közelebb került az olimpiához. A legjobb négy közé jutásért várhatóan Hollandia ellen játszunk majd február 12-én, hétfőn.
Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ
VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, DOHA
Női vízilabda torna
Csoportkör, 3. mérkőzés – 2024. február 8., csütörtök 11:30
MAGYARORSZÁG - AUSZTRÁLIA 13-9 (4-2, 4-3, 3-1, 2-3)
Gólszerzőink: Keszthelyi-Nagy 4, Szilágyi 3, KURUCZ-GURISATTI 2, LEIMETER 2, MÁTÉ, Mahieu 1-1
Szombaton Szegeden, a jövő héten Budapesten várnak fontos meccsek női vízilabdacsapatunkra.
Fiatalokkal a keretben 17-7-re nyert az FTC-Telekom Waterpolo női csapata a Tatabánya ellen.
A BL főtáblájára jutott FTC női vízilabdacsapata a Tatabányát fogadja a Népligetben az ob I nyitófordulójában.
Spanyol, olasz és holland csapatokkal kell megküzdenie az FTC-Telekom Waterpolo női csapatának a főtáblán.
Az FTC-Telekom női csapata 9-8-ra legyőzte a Sant Andreut az utolsó selejtezőmérkőzésen.
12-11-re legyőzte olasz riválisát az FTC-Telekom női csapata a selejtező harmadik meccsén.
A négygólos Plevritu vezérletével 17-8-ra nyert az FTC-Telekom Waterpolo női csapata holland riválisa ellen.
Kurucz-Gurisatti Gréta vezérletével 10-6-ra nyert az FTC-Telekom női csapata a Panionios ellen.