2024. február 16.
VB 2024: Ezüstérmes Magyarország
Hiába kapaszkodtunk vissza 3-0-ról, 8-7-re nyert a végjátékban az Amerikai Egyesült Államok a vb-döntőben.

Teher nélkül, önbizalommal telve vághatott neki a világbajnoki döntőnek a magyar női vízilabda-válogatott, hiszen a címvédő és Eb-győztes Hollandiát és a roppant erős Görögországot már sikerült búcsúztatnia. A végső sikerhez viszont az Egyesült Államokat kellett legyőznie Kurucz-Gurisatti Grétáéknak, akiknek volt törlesztenivalójuk a 2022-es budapesti vb-n elszenvedett vereségért. Akkor csak megszorongatni sikerült az amerikaiakat, akik 9-7-re nyertek a Margitszigeten.

Riválisunk bizonyította, hogy miért tartják őket magasan a világon a legjobbnak, hiszen az első játékrészben már háromszor is betaláltak, nekünk pedig csupán 6 percnyi játékidő után jött az első gólunk, sőt egyből kettő is, hiszen Garda Krisztina után Rebecca Parkes is eredményes volt, így kicsit megnyugodhattunk (3-2).

A második játékrészben tudtuk tartani már a tempót, Fattal hiába szerezte a negyediket, Keszthelyi-Nagy Rita góljàval loholtunk az USA után, ellenfelünk ötödik találata után pedig kapuscserére szánták el magukat Mihók Attiláék, Neszmély Boglárka állt be, aki nagyszerű védéseivel stabilizálta a védelmet, ennek köszönhetően 5-4 volt a félidőben.

Neszmély továbbra is megbabonázta a jenkiket, így az sem volt gond, hogy mi is nehezen találtunk be, végül Kurucz-Gurisatti Gréta tudott egyenlíteni, így 3-0-ás hátrányból 5-5-ös döntetlent varázsoltunk, ezzel a mentális fölénnyel vághattunk neki az utolsó negyednek.

Szűk negyedórányi játék után tört meg a kiválóan védő Neszmély hibátlan mérlege és kerültek ismét előnyhöz az amerikaiak, a nagyobb baj az volt hogy ezt egyből háromszor tették meg (8-5). Innen már nehezen tudtunk visszajönni, a csapatkapitány Keszthelyi-Nagy két góllal is hozzájárult, de ez is csak az ezüstéremre volt elég.

Ezzel a 8-7-es vereséggel pedig a magyar válogatottnak végül a dohai döntőben sem sikerült legyőznie az olimpiai bajnok Egyesült Államokat. Ugyanakkor ahogy másfél éve, ezúttal is büszkék lehetünk a lányokra, akik fantasztikus menetelést mutattak be az utóbbi hetekben. A januári Eb 5. helye után most egy értékes ezüstéremmel térhetnek haza, a fő célt, az olimpiai kvótát pedig megszerezte a Mihók Attila-Cseh Sándor irányította együttes. Öt hónap múlva Párizsban folytathatja a menetelést Magyarország.

GRATULÁLUNK A CSAPATNAK ÉS HAT FTC-JÁTÉKOSÁNAK!

A VILÁGBAJNOKI EZÜSTÉRMES MAGYAR NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT:

Kapusok: Magyari Alda (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC)

Mezőnyjátékosok: Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (CN Mataro), Kuna Szonja (FTC), Kurucz-Gurisatti Gréta (FTC), Leimeter Dóra (FTC), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (Eger), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (FTC), Rybanska Natasa (UVSE)

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, DOHA

Női vízilabda torna

Döntő – 2024. február 16., péntek 15:30

AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK - MAGYARORSZÁG 8-7 (3-2, 2-2, 0-1, 3-2)

Gólszerzőink:Keszthelyi-Nagy 3, KURUCZ-GURISATTI, Parkes, Faragó, Garda 1-1

"
"
Cikkajánló

Bronzérem az U16-os leány Európa-bajnokságon!

Füle Barbarával és Turi Adriennel a keretben Eb-bronzérmet szerzett a magyar válogatott Isztambulban.

„Nagy élmény a vízilabda szentélyében játszani!”

A görögök ellen duplázó Vályi Vanda elégedett volt a válogatott teljesítményével – VIDEÓ!

Keszthelyi és Neszmély parádéjával ezüst a SEAT-Kupán

Óriási fölényben játszva 20-11-re nyert a Világkupa-győztes görögök ellen a magyar női póló-válogatott.

Vereség a SEAT-Kupa második meccsén

15-12-re kikapott a női vízilabda-válogatott az olimpiai bronzérmestől a hazai felkészülési tornán.

Ötgólos győzelemmel kezdtük a SEAT-kupát

A vb-felkészülés jegyében 16-11-re nyert a magyar női vízilabda-válogatott Új-Zéland ellen Gödöllőn.

Bombaigazolások az FTC-ben!

Zöld-fehérben folytatja a világ legjobbja és a magyar válogatott két kulcsembere, Keszthelyi és Szilágyi is.

Negyedik hely a leány serdülő bajnokságban

Az FTC leány vízilabdacsapata negyedik helyen fejezte be a 2024/25-ös országos döntőt Dunaújvárosban.

Bronzérmes az FTC ifi leány pólócsapata

Petrovics Mátyás együttese bronzot nyert az országos bajnokság egri Final8-jén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin