2024. szeptember 22.
Vb-bronzérmes az U18-as leány válogatott
Gulyás-Oldal Emmát soraiban tudó magyar válogatott bronzérmet szerzett a kínai korosztályos világbajnokságon.

Egy bronzzal gyarapodott az FTC-Telekom saját nevelésű vízilabdázójának, Gulyás-Oldal Emmának a már eddig is impozáns éremgyűjteménye a korosztályos világeseményekről. Emma ugyanis az elmúlt három évben három tornáról is arannyal térhetett haza. 2021-ben az U15-ös Európa-bajnokságról, 2022-ben az U16-os Európa-bajnokságról, majd 2023-ban az U17-es Európa-bajnokságról. Idén nyáron bár megszakadt a győztes sorozat, de így is felálhatott a dobogóra, ráadásul két korosztályban. Előbb az egy évvel idősebekkel, az U19-es válogatottal lett ezüstérmes az Eb-n, majd a vasárnap befejeződő az U18-as vb-n harmadik helyen végzett a magyar csapat tagjaként.  

Nagy reményekkel utazott ki a kínai világbajnokságra a Sike József irányította leány válogatottunk, hiszen a keretből tizenegyen ott voltak abban a csapatban, amely néhány hete ezüstérmet szerzett a zágrábi U19-es kontinensviadalon. A vb egy végig kiélezett mérkőzéssel kezdődött a mieink számára, hiszen ötméterespárbajban 13-12-re kaptunk ki a címvédő Egyesült Államok csapatától. A következő két csoportmérkőzést azonban könnyedén vette a magyar csapat, nagyarányú, 17-4-es győzelmet arattak az új-zélandiak ellen, majd 18-8-ra az ausztrálok ellen is nyerni tudott a nemzeti együttes, így a  második helyen jutott tovább a legjobb nyolc közé. Egy pihenőnapot követően drámai hajrában, egy utolsó másodpercben lőtt góllal tudott győzni csapatunk és verte meg az olasz válogatottat 12-11-re a negyeddöntőben. Azonban az elődöntőben nem jártunk szerencsével és a mérkőzés második felében nem tudtuk tartani a lépést a spanyolokkal, így 10-7-re kikapva riválisunktól nem jutottunk be a vb-fináléjába.

Vasárnap magyar idő szerint reggel 7 órakor került megrendezésre a bronzcsata, ahol azzal az amerikai válogatottal kellett megküzdeni, amely ellen hatalmas csatában kapott ki a magyar csapat a csoportkörben a torna nyitányán.  Az éremszerzésen túl, a visszavágás tüze is hajtotta lányainkat és a mérkőzés első gólját mi szereztük meg Lendvay Zoé révén, majd fej-fej mellett haladva 3-3-as állással az eredményjelzőn zártuk az első negyedet. Felszívta magát ellenfelünk és egymás után háromszor is betalált a kapunkba (3-6), innen még zárkózni tudtunk, de maradt az USA-előny és kétgólos hátránnyal fordultunk rá a második félidőre (5-7).

A nagyszünet után a mieink is nagyobb fokozatra kapcsoltak és közel 14 perc után ismét utolérték ellenfelüket (7-7). Fél perccel a harmadik negyed vége előtt Hajdú Kata és Tiba Panna góljával sikerült először a mérkőzés során ellépnünk 11-9-re. Azonban még hátra volt az utolsó játékrész a találkozóból és nem dőlhettünk hátra, mivel nem hagyta magát az amerikai csapat és ismét visszavette a vezetést (11-12). Izzasztó hajrá vette kezdeté, de megmutatták a mienk, hogy mire is képesek igazán és hiába próbálkozott riválisunk, az utolsó két percben fordítani tudtunk. Ezzel 14-13-ra legyőztük a címvédőt és megszereztük a bronzérmet a csengdui U18-as világbajnokságon.

GRATULÁLUNK A CSAPATNAK ÉS A SZAKMAI STÁBNAK!

U18-AS LEÁNY VÍZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG

Kína, bronzmérkőzés – 2024. szeptember 22., 7:00

Egyesült Államok – Magyarország 13-14 (3-3, 4-2, 2-6, 4-3)

Gólszerzőink: Hajdú 5, Lendvay Z. 3, Lendvai N. 2, Horváth Zs., Kiss, Tiba, Varró 1-1

 

AZ U18-AS VB-BRONZÉRMES MAGYAR VÍZILABDA-VÁLOGATOTT

Bereczki Luca (BVSC), Gulyás-Oldal Emma (FTC), Hajdú Kata (UVSE), Horváth Luca (Szentes), Horváth Zsófia (Szentes), Kardos Dominika (Dunaújváros), Kardos Laura (Dunaújváros), Kiss Patrícia (UVSE), Lendvai Natasa (Eger), Lendvay Zoé (UVSE), Schmuck Tünde (KSI), Sóti Lili (Eger), Tiba Panna (UVSE), Torma Luca (Eger),Varró Eszter (UVSE)

Vezetőedző: Dr.Sike József, másodedző/kapusedző: Béres Gergely, orvos: Dr.Golopencza Péter, masszőr: Batki Bence, csapatvezető: Tóth Szabolcs, szövetségi kapitány: Biros Péter

 

A VÁLOGATOTT ÚTJA A VILÁGBAJNOKSÁGON:

Csoportmérkőzések:

Magyarország – Egyesült Államok | 12-13 – ötméteresek után

Magyarország – Új-Zéland | 17-4

Ausztrália – Magyarország | 8-18

Kieséses szakasz:

Negyeddöntő: Olaszország – Magyarország | 11-12

Elődöntő: Spanyolország – Magyarország | 10-7

Bronzmérkőzés: Egyesült Államok – Magyarország | 13-14

"
"
Cikkajánló

Négy FTC-játékos a női Világkupa-keretben

A bajnoki döntőbe jutó csapatunkból négy játékossal kezdi a Világkupa-felkészülést a válogatott.

Kiütéssel jutottunk be a bajnoki döntőbe

A címvédő FTC-Telekom női pólócsapata az Eger 17-8-as legyőzésével jutott be az OB I fináléjába.

A bajnoki döntőért játszanak női pólósaink

A fináléba jutásért a hazai győzelem után idegenben folytatja az FTC-Telekom az Eger ellen.

Előnyben az elődöntő első mérkőzése után

Női vízilabdacsapatunk az Eger elleni 13-7-es győzelemmel folytatta a bajnokságot a középszakasz után.

Hazai medencében vágunk neki az OB I. elődöntőinek

Az FTC-Telekom női pólósai az Eger együttesét fogadják a két győzelemig tartó párharc első mérkőzésén.

Kurucz-Gurisatti Gréta, a tartalomgyártó? IGEN!

Érdemes megnézni klasszisunk Instagram-oldalát! Vicces és komoly videók, minden egy céllal - VIDEÓ!

Klasszisunk híres hercegnőről nevezte el bájos kutyusát

Vízilabdázónk, Beatriz Ortiz megmutatta medencén kívüli életét - VIDEÓ!

Az UVSE-n át vezet az út a BL négyes döntőjébe

A BL-negyeddöntőben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata az UVSE ellen játszik oda-visszavágós párharcot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin