Két csalódott csapat összecsapása következett, viszont a magyarok lehettek csalódottabbak a spanyolok ellen elbukott negyeddöntő után. Ellenfelünk, a görög válogatott Ausztrália ellen szenvedett vereséget a nyolc között. Legutóbb a Világkupa-selejtezőn találkozott egymással a két nemzet, amikor Neszmély beállása és Keszthelyi klasszisa mentette meg a csapatot a vereségtől.
Ezúttal - ahogy az esetek többségében - is 5 FTC-játékost nevezett a meccsre Bíró Attila, tehát Dömsödi Dalmát leszámítva Gurisatti Gréta, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna, Neszmély Boglárka és Vályi Vanda is sapkát húzott. Az első negyedben jó védekezéssel játszottunk, azonban a támadás néhol akadozott, így csupán 2-1-re tudtunk vezetni. A folytatásban is tapadtak a hellének, a második felvonást két magyar és két görög találat tarkította, így a félidőben 4-3-ra vezettünk.
5-3 is állt az eredményjelzőn a javunkra, de nem tudtuk lerázni ellenfelünket. Többek között Gurisatti is futtatta az eredmény után a görögöket 7-6-nál, amiből szintén egyenlített a fehér sapkás válogatott, de itt volt utoljára egál az állás. Az utolsó nyolc perc előtt sikerült kétgólos előnyre szert tennünk. A záró felvonásra pedig elég volt tőlünk plusz egy találat, hiába volt eredményes kétszer Görögország, nem tudtak ismét beérni minket, így 10-9-re nyertük meg a helyosztók első körét.
Az Egyesült Államok ellen játszunk az 5. helyért, amely 16-4-re ütötte ki a kanadai csapatot. A mérkőzést péntek reggel 9:30-kor kezdik majd magyar idő szerint.
(Fotó: MVLSZ/Kovács Anikó)
VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, FUKUOKA
Vízilabdatorna, nők
Helyosztók, 5-8. helyért - 2023.07.26., szerda
GÖRÖGORSZÁG-MAGYARORSZÁG 9-10 (1-2, 2-2, 4-5, 2-1)
Gólszerzőink: Keszthelyi-Nagy 3, Garda 3, Faragó 2, GURISATTI, Mahieu 1-1
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.
Az FTC-Telekom két olasz és egy spanyol csapattal került egy kvartettbe a Bajnokok Ligájában.
Ismét öt FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott következő összetartására.
Lehengerlő első negyedet produkálva, 25-4-re nyertek Egerben női pólósaink az előrehozott bajnokin.
Leimeter Dóra sikeres vállműtét után a felépüléséről nyilatkozott a Fradi Tv stábjának - VIDEÓ!
A címvédő FTC-Telekom régi nagy riválisa otthonába utazik egy előrehozott bajnoki mérkőzésre.
19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.
Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.