Ezúttal hat FTC-játékos is ott volt a magyar vízilabda-válogatott keretében, hiszen Máté Zsuzsanna, Gurisatti Gréta, Leimeter Dóra, Vályi Vanda és Neszmély Boglárka mellett Dömsödi Dalma is esélyt kapott Bíró Attilától, aki Neszmély mellett szintén vb-újoncként szerepel a fukuokai tornán. A találkozó kiválóan indult a házigazdák ellen. Máté az eddigi hibátlan mutatóját tartva ezen a találkozón is betalált, így az Ausztrália elleni 1/1-es lövőhatékonysága után ezúttal is 100%-al kezdett.
Gurisatti már 3-0-ra módosította az állást, és hiába jött a szépítés a hazaiaktól, Dömsödi Dalma büntetőt harcolt ki, aki mosolyogva adta át a labdát Keszthelyinek, a csapatkapitány pedig be is vágta azt (4-1). A káoszszerű játékból a japánok jöttek ki jobban, és egészen 4-4-re jöttek fel, de a negyedet 5-4-es vezetéssel zárta a magyar csapat.
Továbbra is a nyakunkban lihegett az ellenfél, elől pedig többek között Vályi tett azért, hogy növekedjen az előnyünk (8-6). Majd ismét a klubunkhoz visszatérő játékos talált be. Ekkor már Neszmély védte a válogatott kapuját, aki egy nagy helyzetet hárított, majd indította a villámgyors Vályit, aki nem hibázott (10-7). Ebből az összjátékból akár a klubszezonban is többet láthatunk majd. A félidő előtt még kétszer is betaláltak a játékosaink, Dömsödi Dalma debütálását követően első vb-gólját is megszerezte, a félidei részeredményt pedig a harmadik találatát szerző Vályi állította be (13-10).
A védelmet továbbra sem sikerült tökéletesíteni, de a gólok elől továbbra is érkeztek. Gurisatti kétszer, Vályi egyszer volt eredményes a harmadik felvonásban. Az utolsó játékrészre 20-15-ös magyar vezetéssel futottak neki a felek. 6-6-os utolsó nyolc perc következett. Leimeter a magyar gólok felét, szám szerint hármat szerzett, ezzel nem volt olyan FTC-mezőnyjátékos a mérkőzésen, aki ne talált kapuba. Ezen felül Gurisatti is még egyet rá tudott tenni. A végeredmény 26-21 lett, így megnyertük második csoportmeccsünket is. Legközelebb Új-Zélanddal csapunk össze csütörtökön hajnali 5-kor, ahol a csoportelsőség lesz a tét.
(Fotó: MVLSZ/ Kovács Anikó)
VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, FUKUOKA
Vízilabdatorna, nők
2. forduló-2023.07.18., kedd
JAPÁN-MAGYARORSZÁG 21-26 (4-5, 6-8, 5-7, 6-6)
Gólszerzők: Hajdú 5, VÁLYI 4, GURISATTI 4, Szilágyi 4, LEIMETER 3, Keszthelyi 3, MÁTÉ, DÖMSÖDI, Parkes 1-1
A magyar bajnokságot és kupát nyerő FTC-Telekom női pólósaink vezetőedzője értékelte az évet - INTERJÚ
Magabiztos, 13-8-as győzelmet arattak női pólósaink a Vouliagmeni elleni athéni BL-rangadón.
Az év utolsó mérkőzését játsszák a Magyar Kupa-győztes női pólósaink a Vouliagmeni otthonában.
Az önfeledt öröm, a győzelem pillanatai a medence partjáról, friss kupagyőztes női vízilabdázóinkkal – VIDEÓ!
Fantasztikus játékkal nyert az FTC-Telekom a Dunaújváros elleni Magyar Kupa-döntőben.
Kurucz-Gurisatti Gréta a csapat mentális erejét dicsérte az UVSE elleni győzelem után.
Kétgólos hátrányból felállva 12-9-re legyőzték női pólósaink a címvédőt a Magyar Kupa-elődöntőben.
A címvédő UVSE-t kell legyőznie a bajnok FTC-Telekomnak, hogy ott legyen a szombati fináléban.