2025. február 4.
Végig vezetve győztünk a bajnoki rangadón
Az FTC-Telekom női vízilabdacsapata hazai medencében is nyert a Dunaújváros ellen.

Kedd este a 2025-ös év első bajnoki rangadóját rendezték meg a Népligetben, ahol a tabellát vezető Ferencváros a harmadik helyen álló Dunaújvárost fogadta. Legutóbb nagy csatát hozott a két rivális találkozója, akkor a zöld-fehérek 10-8-ra nyertek idegenben, most látszólag könnyebben szerezték meg a három pontot női pólósaink.

Nagyon jól indítottak a mieink, és a stabil védekezésnek köszönhetően az első nyolc percben nem hagyták ellenfelüket érvényesülni. Hamar 3-0 lett a Fradi javára. Csapatkapitányunk, Kurucz-Gurisatti Gréta indította meg a gólok sorát, amelyet Felkai Sára labdaszerzéséből Vályi Vanda bombája követett, az első negyedet pedig végül Kuna Szonja értékestett ötméterese zárta (3-0). Ezt követően azonban a dunaújvárosiak megtörték a játékunkat, és egy gólra felzárkóztak (3-2). Az egyenlítést viszont már Leimeter Dóra óriási blokkjával sikerült megakadályoznunk, amely nagy erőt is adott csapatunknak. Kurucz-Gurisatti hat méterről vágta be a labdát a kapuba, és habár innen még jött egy vendég találat, a térfélcsere 4-3-as ferencvárosi vezetésnél jöhetett.

A végeredményt befolyásoló percek következtek, hiszen érezhető volt, hogy egy esetleges egyenlítés erőt adhat Garda Krisztináéknak, míg egy Fradi-gól elveheti a vendégek kedvét. Szerencsére utóbbi következett: a meccs második felében az FTC nagyobb fokozatra kapcsolt elől, védekezésben pedig remekelt, így 8-3-ra elhúztunk. Fekete, Máté, Felkai és Vályi zsinórban négy gólt lőttek. A Dunaújváros hiába próbálkozott még, Hertzka Orsolyáék kihasználták ellenfelük pontatlanságait és rossz védekezését, és két büntetőből szerzett góllal eldöntötték a meccset. A végeredmény végül 10-5 lett, és ezzel megvan zsinórban a tizedik győzelmünk a Dunaújváros ellen is, hiszen utoljára közel három éve, 2022 márciusában tudtak nyerni ellenünk.

Matajsz Márk együttese sikerével ráadásul nagy lépést tett a bajnoki elődöntőbe jutás felé, ugyanis már 9 pont az előnye a harmadik helyen álló újvárosiakkal szemben. A menetelést szombaton folytathatjuk az ob I-ben, ha Szentesen is nyerünk, majd azt követően február 15-én a spanyol Mataro csapatát fogadjuk a Népligetben, ahol a csoportelsőség lesz a tét a BL-ben.

MOL NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 13. forduló, 2025. február 4., kedd 20:30

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportuszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO – DFVE Vízilabda Kft. 10-5 (3-0, 1-3, 3-0, 3-2)

Gólszerzőink: Kurucz-Gurisatti 3, Vályi 2, Fekete, Felkai, Hertzka, Kuna, Máté 1-1

"
"
Cikkajánló

Az Olympiakosszal készült női csapatunk a szezonhajrára

A csoportelsőség megszerzéséért játszik a női vízilabda BL-ben az FTC-Telekom a német Spandau ellen.

Hibátlanul zártuk a középszakaszt

Az FTC-Telekom női pólósai az Eger 17–8-as legyőzésével készülnek a bajnokság elődöntőjére.

Kiütéses győzelem a Dunaújváros ellen

19–6-os sikerrel folytatták tovább menetelésüket női pólósaink a bajnokság középszakaszában.

Bombaformában fogadják női pólósaink a Dunaújvárost

A bajnokságban már biztos elődöntős FTC-Telekom a kupadöntős riválisa ellen folytathatja menetelését.

Bejutott az FTC a bajnoki elődöntőbe

Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.

A bajnoki elődöntőért küzdenek női pólósaink

Az UVSE kiütése után a BVSC otthonába látogat az FTC-Telekom az OB I középszakaszának harmadik fordulójában.

Óriási Fradi-fölény és nyolcgólos győzelem a derbin

Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.

A Népligetben is legyőznénk az UVSE-t

A BL-továbbjutás után nagy lépést tehetnek a bajnoki középszakasz első helye felé női pólósaink.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin