2024. március 30.
Vereség az UVSE ellen
Női vízilabdacsapatunk 15-9-re kikapott az UVSE vendégeként.

Óriási csatát hozott a két nagy rivális legutóbbi mérkőzése a novemberi Magyar Kupa-döntőben, ahol a hajrában úgy tűnt, hogy Gerendás György együttese hódítja el a trófeát, de az UVSE az utolsó másodpercben egyenlített, majd ötméterespárbajban megnyerte a finálét. Volt tehát miért visszavágni, ezúttal pedig az alapszakasz első helye volt a tét szombaton kora délután a Hajós Alfréd Sportuszodában, hiszen a tabella első két helyén álló csapata nézett szembe egymással. A bajnokságban 12-8-ra nyerni tudott az FTC a Népligetben.

A mieink jól kezdték a találkozót, Leimeter gólja után Pőcze is betalált, így két perc után 2-0-ra vezettünk. Az első emberelőny is a miénk volt, de Leimeter átadása után Vályi lövését blokkolták. Két perccel az első negyed vége előtt az UVSE sem tudta kihasználni emberelőnyét, majd a mi támadásunk végén Kurucz-Gurisatti ejtése találta el a kapufát. A negyed vége előtt szépítettek a hazaiak, így 2-1-es Fradi-vezetéssel ért véget az első negyed.

A második negyedben fordítani tudott az UVSE, de négy perccel a vége előtt Vályi egy nagyszerű lövéssel egyenlített (4-4), majd pillanatokkal később a hazaiak kihasználták az emberelőnyüket (5-4). Húsz másodperccel a játékrész vége előtt egy hatalmas bombát lőttünk a hosszú sarokba, így 5-5-tel mentünk a szünetre.

A fordulás után az UVSE két gyors góllal lépett el, majd Gurisatti ötméteresből szépített, ezután szinte azonnal jött a hazaiak válasza, így ismét visszaállt a kétgólos különbség. Az UVSE jól használta ki lehetőségeiket, másfél perccel a vége előtt már öttel vezetett (11-6). A negyed végét jelző sípszóig az állás már nem változott.

Az utolsó negyedben bár Kuna elhozta a ráúszást, az első gólt az UVSE lőtte, majd Kuna törte meg a mieink percek óta tartó gólcsendjét (12-7). Pillanatokkal később Tóth-Csabai előtt is megvolt a lehetőség a gólszerzésre, de lövése a kapufán csattant, majd Kurucz-Gurisatti nem hibázott (12-8). Két gyors Fradi-gól után jött a harmadik, Pőcze talált a kapuba. A mieink gyors, lendületes és eredményes támadásait négy és fél perccel a mérkőzés vége előtt törte meg az UVSE, amely így már néggyel vezetett. Az utolsó percre fordulva mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de gólt csak a hazaiak lőttek (15-9), ezzel pedig lezárták a találkozót.

Női vízilabda,
OB I, alapszakasz, 15. forduló

UVSE – FTC-Telekom 15-9 (1-2, 4-3, 6-1, 4-3)
Hajós Alfréd Sportuszoda – fedett

Az FTC gólszerzői:  Gurisatti 3, Pőcze 2, Kuna 2, Leimeter, Vályi

"
"
Cikkajánló

Horváth: „Minden évben nemzetközi szinten játszhatok”

Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.

Horváth Zsófi U20-as Eb-győztes a női pólóválogatottal

A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.

Petrovics: „Jó úton jár a Fradi női utánpótlása!”

Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.

Hosszú távra tervezünk női pólócsapatunkkal

Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.

Negyedik lett az U16-os lányválogatott a vb-n

A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.

Vb-bronzért küzdhet az U16-os lánypólócsapat

Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.

Hetedik helyen végeztünk a Világkupa-Szuperdöntőn

A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.

Ötméteresekkel maradtunk alul az Európa-bajnokok ellen

A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin