2023. április 13.
Vereség Hollandia ellen
A magyar női vízilabda-válogatott vereséget szenvedett a Világkupában, de így is ott van a Szuperdöntőben.

Biztos Szuperdöntő-résztvevőként és athéni „A”-divíziósként szállt harcba Bíró Attila csapata a házigazda Hollandia ellen. Ellenfelünkkel legutóbb az Eb-n találkoztunk, akkor ők voltak jobbak, viszont előtte többnyire magyar győzelem született. Mindenki kíváncsian várta, hogy milyen teljesítménnyel rukkol elő az ezúttal négy FTC-játékossal felálló válogatott, hiszen Pőcze Panna a görögök és ausztrálok elleni meccs után először a lelátóról nézte a mérkőzést.

A találkozó úgy kezdődött, ahogy két csoportelső küzdelme kell, hogy kezdődjön. Szoros, kiélezett harc folyt a vízben, hiába dőltek el a lényegi kérdések. Ha a magyarok betaláltak, a hollandok mindig lőttek egy gólt. Gurisatti Gréta ahogy minden eddigi találkozón, most is eredményes volt, de 2-2-re zártuk mégis az első negyedet.

A másodikban azonban jobban kijött a lépés a házigazdáknak, és egy újabb 2-2-es időszak után meglépett két góllal a vb-bronzérmes csapat, így pedig 6-4-re vezettek az meccs felének zárásakor. A zárkózást Gurisatti indította el, sőt, döntetlen is volt az eredményjelzőn, de ismét hátrányban várta a magyar csapat a folytatást és egyben a záró felvonást.

Nehéz helyzetbe kerültünk, mivel újra kétgólos hátrányból kellett felállnunk, de ez a hátrány a negyed felére már eltűnt. 10-10-ről új meccs kezdődött, és az nyerhetett, aki több energiát tudott előszedni tartalékaiból. Ez a hollandokra volt inkább igaz, és mire észbe kaptunk, újra kettővel vezetett riválisunk. A hátrányból pedig csak egy gólt sikerült lefaragnunk, így 12-11-es vereséget szenvedett a csoportzáró mérkőzésen a magyar válogatott.

Ezzel a vereséggel, az „A” csoport második helyéről utazunk Athénba, ahol a két selejtezőcsoport első két helyezettjével mérjük majd össze tudásunkat, és ahol a Long Beach-i Világkupa-Szuperdöntő kedvezőbb sorsolása lesz a tét.

FINA VILÁGKUPA

Csoportselejtezők, A csoport, harmadik játéknap, 2023.04.12.

Rotterdam

HOLLANDIA - MAGYARORSZÁG 12-11 (2-2, 4-2, 3-4, 3-3)

Góllövők: Parkes 3 Gurisatti 2, Keszthelyi 2, Mahieu, Garda, Faragó, Szilágyi 1-1

"
"
Cikkajánló

Kiütéssel jutottunk be a bajnoki döntőbe

A címvédő FTC-Telekom női pólócsapata az Eger 17-8-as legyőzésével jutott be az OB I fináléjába.

A bajnoki döntőért játszanak női pólósaink

A fináléba jutásért a hazai győzelem után idegenben folytatja az FTC-Telekom az Eger ellen.

Előnyben az elődöntő első mérkőzése után

Női vízilabdacsapatunk az Eger elleni 13-7-es győzelemmel folytatta a bajnokságot a középszakasz után.

Hazai medencében vágunk neki az OB I. elődöntőinek

Az FTC-Telekom női pólósai az Eger együttesét fogadják a két győzelemig tartó párharc első mérkőzésén.

Kurucz-Gurisatti Gréta, a tartalomgyártó? IGEN!

Érdemes megnézni klasszisunk Instagram-oldalát! Vicces és komoly videók, minden egy céllal - VIDEÓ!

Klasszisunk híres hercegnőről nevezte el bájos kutyusát

Vízilabdázónk, Beatriz Ortiz megmutatta medencén kívüli életét - VIDEÓ!

Az UVSE-n át vezet az út a BL négyes döntőjébe

A BL-negyeddöntőben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata az UVSE ellen játszik oda-visszavágós párharcot.

Csoportelsőként jutottunk be a BL-negyeddöntőbe

Magabiztosan győzte le a Spandaut az FTC-Telekom női csapata, amely várja ellenfelét a legjobb nyolc között.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin