A szezonban a hatodik Eger-FTC összecsapást rendezték meg szombat este, ezúttal a Bajnokok Ligája keretein belül, amely sorozatban 18-7-re nyertünk aktuális riválisunk ellen tavaly év végén. Bár a továbbjutás szempontjából már mindkét fél számára tét nélküli volt a találkozó, érezhetően senki nem vette félvállról a meccset, hiszen a bajnokság végjátékában még találkozhat a két fél, így volt mit gyakorolni egymás ellen.
Kapkodva játszottak a csapatok, a sok hibát pedig a hazaiak használták ki jobban és a második negyed végén 5-3-ra elléptek… Jött azonban egy elképesztő Fradi-feltámadás, amit Farkas Tamara indított el, hiszen a második negyed utolsó másodperceiben nem pörgette le az órát, hanem óriási kapufás gólt lőtt középkezdésből!
Ez hatalmas lendületet adott csapatunknak, Farkas pedig két találattal meg is fordította a meccset (5-6), majd Kurucz-Gurisatti Gréta góljával már kettő volt az előnyünk (5-7). Sajnos, nem tudtuk innen sem megnyerni a meccset, az Eger a harmadik negyed utolsó másodpercében egyenlített (7-7), majd jobban bírta a hajrát és végül 9-8-ra győzött. Női csapatunk ezzel a hibátlanul záró tavalyi ezüstérmes Mataro, és a görög Ethnikosz mögött Bajnokok Ligája-csoportja harmadik helyén végzett két győzelemmel és négy vereséggel, egy ponttal megelőzve az Egert. A bajnokság rájátszásban azonban visszavághatunk ezért a vereségért…
NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Csoportkör 6. forduló, 2024. március 23., szombat 19:00
Eger, Bitskey Aladár Uszoda
DIGI-EGER – FTC-TELEKOM WATERPOLO 9-8 (3-2, 2-2, 2-3, 2-1)
Gólszerzőink: Farkas 3, Vályi 3, Kurucz-Gurisatti, Pőcze 1-1
Az FTC-Telekom két olasz és egy spanyol csapattal került egy kvartettbe a Bajnokok Ligájában.
Ismét öt FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott következő összetartására.
Lehengerlő első negyedet produkálva, 25-4-re nyertek Egerben női pólósaink az előrehozott bajnokin.
Leimeter Dóra sikeres vállműtét után a felépüléséről nyilatkozott a Fradi Tv stábjának - VIDEÓ!
A címvédő FTC-Telekom régi nagy riválisa otthonába utazik egy előrehozott bajnoki mérkőzésre.
19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.
Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.
Női vízilabdázóink sűrű menetrendjében ezúttal egy népligeti bajnoki szerepel.