2022. július 2.
Világbajnoki ezüstérmes Magyarország!
Végig teljes szívvel harcolva, küzdve, végül nem sikerült legyőzni a döntőben az Egyesült Államokat.

Döntő! Külön műfaj, amely az Egyesült Államok számára ismerős. Ahol elindulnak, ott jellemzően döntőbe jutnak – és általában meg is nyerik. A regnáló olimpiai-, és világbajnok ellen egyedül a magyar női vízilabda-válogatottnak sikerült nyernie az elmúlt években világversenyen; a tokiói olimpia csoportmérkőzésén tudott győzni Bíró Attila együttese, amely után az USA aranyérmet, mi pedig bronzérmet szereztünk.

Bátrabban és határozottabban kezdtünk a döntőben, aminek ékes bizonyítéka, hogy az amerikaiak az első négy támadásukból nem tudtak kapura lőni. Ezalatt igazán veszélyes helyzetünk nekünk volt, Gurisatti mozgott be tökéletesen a kapu elé, és kapott tökéletes labdát – megoldotta (0-1)! A negyedik percben kapott egy ajándék fórt az USA, amit Musselman bevágott, majd a mi támadásunkban leszedett centerpasszból megint kaptak egy előnyt, a megfejtés ugyancsak Musselman volt (2-1). Vályi Vanda előtt nyílt lehetőség egyenlíteni, miután Magyari Alda védett, de az indítást lefülelte Johnson. Keszthelyi-Nagy Rita külön őrizetet kapott a meccsen, ezért például Gardának kellett vállalkoznia, de Johnson ismét a helyén volt.

Majdnem minden támadás emberelőnybe torkollt, akár labdával, de inkább labda nélkül jöttek az ítéletek. A soros fórunkat keresztbe ellőttük a kapu előtt, az övéket Máté Zsuzska kiblokkolta. A támadásunkban Keszthelyi-Nagy kapott egy összegyűrt zsebkendőnyi helyet, ütemtelenül lőtt a jobb felsőbe, így lett 2-2. Aztán Magyari Alda védett nagyot, de a támadásunkba érthetetlen módon belefújtak, amiből lefordultak, Musselman mesterhármast jegyzett.  Az előnyünknél megint Johnson védett, aztán egy lepörgetett amerikai támadás után Máté átlövésénél ismét. De Magyari is fantasztikus formában volt, az ellentámadásból Rybanska gólig vitte a centerakciót, de kiállítást fújtak közben. Annyi baj legyen, így pár másodperccel később, de Gurisatti betalált (3-3).

A mérkőzés ezen szakaszában kényszermegoldásokra kényszerítettük a címvédőt, mi pedig el tudtunk jutni lövésekig az elképesztően fegyelmezett szoros emberfogás közepette. Ezekből sajnos nem sikerült átvenni a vezetést, viszont Steffens jól fejezett be egy megjáratott amerikai előnyt. A negyed hátralevő részében a két kapus villant egyet-egyet, a félidőben egygólos hátrányban voltunk, de teljesen nyitott volt a meccs.

A harmadik játékrész elején Johnson hetedszer állta magyar lövés útját, majd jött egy nem várt gól: Neushul lőtte át rosszkéz-oldalról az M-zónánkat, először volt kétgólos előny a táblán. A szépítésért támadtunk emberelőnyben, viszont ismét az amerikai kapus volt a végállomás, majd Magyari védett óriásit, amivel hergelte a társakat. A felúszás közben kaptunk egy előnyt, Bíró Attila időt kért, a befejezés Gurisattira jött ki, aki kegyetlenül bevágta (5-4).

Ezt követően jött egy teljesen veszni látszó amerikai támadás, aminek a végén egy nem megadható büntetőből Musselman volt eredményes, ráadásul Rybanska Natasa kipontozódott. Ráadásul az ellentámadásunk végén kihagyott fórunkat ismét Neushul büntette, ugyanonnan, ugyanúgy (7-4). A negyed végén a minden ráúszást megnyerő Vályi Vanda lőtt egy kapufát.

A záró játékrészben az volt a kérdés, ki tudjuk-e énekelni a tapasztalt Egyesült Államok szájából a sajtot. Az elszántsággal és a győzni akarással nem volt gond, Gurisatti lövése akár be is akadhatott volna, viszont Johnson ismét tudta, mi fog történni. Neushult pedig megint egyedül hagytuk, és hiába jobbkezes, tökéletesen fejezte be az akciót a balkezesek oldaláról (8-4). Innentől az amerikaiak rutinból lepörgették a támadásaikat, míg mi küzdöttünk a szépítésért. Ez előbb Máténak sikerült egy kapufától belőtt emberelőnyből, majd Szilágyi lőtt át pontosan, és még hátra volt 4 perc (8-6).

A végjátékban a vízen járva védekeztünk, Magyari Alda is feljött támadni, és 1.13-mal a vége előtt Keszthelyi-Nagy lőtt csodálatos gólt! Az ellentámadásból egy teljesen ártalmatlan és passzív helyzetben büntetőt ítéltek az USA-nak, ez volt a második ajándékuk kintről. A torna legértékesebb játékosa, Musselman hihetetlen magabiztossággal értékesítette ezt. A fennmaradó időben Keszthelyi-Nagy Ritát blokkolták, az Egyesült Államok pedig ügyesen lepörgette a 29 másodpercét.

Fantasztikus mérkőzés volt, a női válogatott példásra vizsgázott akarásból, bebizonyította, johy van esély legyőzni a mindenkori favorit amerikaiakat. Az éremátadó során akkorát szólt a Hajós Alfréd uszoda, hogy azt még a jegenyék is emlegetni fogják egy darabig, a közönség teljes joggal hordozta tenyerén a női válogatottat az egész torna során!

Világbajnoki döntő

Egyesült Államok- Magyarország 9-7 (2-1, 2-2, 3-1, 2-3)

Gurisatti 3, Keszthelyi-Nagy 2, Máté 1, Szilágyi 1

"
"
Cikkajánló

Bronzérmes az FTC ifi leány pólócsapata

Petrovics Mátyás együttese bronzot nyert az országos bajnokság egri Final8-jén.

5 FTC-játékos a vb-felkészülési keretben

Szerda reggel kihirdették a női vízilabda-válogatott szingapúri világbajnokságra készülő bő keretét.

Magyar bajnokaink szobája, ahol még nem járt kamera

Vízilabdázóink, Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra szép barátságukról meséltek - VIDEÓ!

Bajnoki aranyszavak: „Nagyon régóta üldöztem a címet”

Történelmet írt női vízilabdacsapatunk! A lányok így ünnepelték a magyar bajnoki címet! – VIDEÓ

Történelmi siker – először bajnokok női pólósaink

A döntő harmadik meccsét is megnyerte az FTC-Telekom női csapata a címvédő UVSE ellen.

Történelmi bajnoki arany kapujában

Kedden a döntő harmadik meccsén egy újabb Fradi-sikerrel bajnokok lehetnek női pólósaink.

Negyedik hely a leány gyermek bajnokságban

A FTC leány vízilabdacsapata negyedik helyen fejezte be a 2024/25-ös országos döntőt Szentesen.

Óriási siker a derbin: „Bennünk volt az akarat, a tűz!”

Kőkemény rangadón küzdött nagyot a Fradi női pólócsapata, amely mindig tudott egy újat húzni - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin