2022. december 9.
Ötgólos vereség a női BL-csoportselejtezőben
Az első negyed hátrányát nem tudta ledolgozni pólócsapatunk, szombaton nyerni kell a továbbjutáshoz.

Nem sikerült a bravúr az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, az előzetesen is esélyesebbnek tartott Sabadell már az első negyedben elhúzott a péntek esti meccsen. A vezető góljukra Pőcze Panna még válaszolni tudott, de aztán olyan lendülettel estek nekünk a spanyolok, hogy azt sajnos nem tudtuk lekövetni.

Főleg a Sabadell válogatott játékosai voltak elemükben, Beatriz Ortiz és Elena Ruiz bizonyult tarthatatlannak, az első félidőben, a mezőnymunkájuk mellett gyakorlatilag ők ketten süllyesztettek el minket. Ehhez jött hozzá Catherina van der Sloot teljesítménye, ezt pedig minden lelkesedésünk ellenére nem sikerült ellensúlyozni.

A félidei 7-2 után kiegyenlítettebbé vált a játék, a harmadik negyed végén úgy tűnt, még akár a kisebb csoda is összejöhet. Gurisatti Gréta emberelőnyös gólja után a hajrát Kuna Szonja találata nyitotta (4-8). Egyértelműen uraltuk a mérkőzés ezen szakaszát, öt perccel a vége előtt pedig Máté Zsuzsanna fórból tette nyílttá a végjátékot.

A spanyolok azonban megrázták magukat, van der Sloot és Ortiz góljaival, valamint remek védekezésükkel visszabillentették az ötgólos különbséget. A továbbjutási reményeink ezzel nem úsztak el, mert ha szombaton sikerülne legyőzni a Mataro-t, akkor a vasárnapi, Eger elleni meccsen dőlhetne el a továbbjutásunk.

Bajnokok Ligája, nők, 2. selejtezőkör, B-csoport
Eger, Bitskey Aladár Uszoda

FTC-Telekom–Sabadell
5-10 (1-5, 1-2, 1-1, 2-2)
Az FTC gólszerzői: Máté, Gurisatti, Pőcze, Simon-Illés, Kuna

A csoport másik mérkőzésén
Eger–CN Mataro 5-13

A csoport további programja

12.10., szombat
18.00: CN Mataro–FTC-Telekom
19.45: Sabadell–Eger

12.11., vasárnap
10.00: Sabadell–CN Mataro
11.45: Eger–FTC-Telekom

"
"
Cikkajánló

Horváth: „Minden évben nemzetközi szinten játszhatok”

Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.

Horváth Zsófi U20-as Eb-győztes a női pólóválogatottal

A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.

Petrovics: „Jó úton jár a Fradi női utánpótlása!”

Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.

Hosszú távra tervezünk női pólócsapatunkkal

Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.

Negyedik lett az U16-os lányválogatott a vb-n

A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.

Vb-bronzért küzdhet az U16-os lánypólócsapat

Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.

Hetedik helyen végeztünk a Világkupa-Szuperdöntőn

A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.

Ötméteresekkel maradtunk alul az Európa-bajnokok ellen

A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin