2024. április 22.
Kisvárdára utazunk a huszadik bajnoki győzelemért
Szombat után újra hosszú túra vár női kézilabdázóinkra – ezúttal az ország keleti peremén játszanak.

A szombati, pécsi túra volt a „bemelegítés” női kézilabdacsapatunk számára, kedden pedig jöhet az idénybeli leghosszabb bajnoki meccsre való utazás – Kisvárdán lép pályára együttesünk. Oda és vissza összesen közel hatszáz kilométer vár a lányokra, de ezzel együtt is bízhatunk benne, hogy a hétvégihez képest javul a teljesítmény. A legutóbbi, Kozármisleny elleni bajnokin nagyon érződött, hogy a válogatott szünet után még időre van szükség a forma megtalálásához, de amint azt Hársfalvi Júlia is leszögezte, a legfontosabb a két pont megszerzése volt.

– Levontuk a megfelelő következtetéseket, tanultunk a hibákból, de a lényeg, hogy megnyertük a találkozót – mondta balszélsőnk. – Jobb színvonalon kell kézilabdáznunk, már rögtön kedden, Kisvárdán. Ellenfelünk átlövőire kell szerintem a legtöbb figyelmet fordítanunk, de abban biztos vagyok, hogy ha azt tudjuk nyújtani, amire valójában képesek vagyunk, akkor nem lehet probléma.

Ellenfelünk a tabella tizenegyedik helyén áll, de hazai pályán sokkal jobban teljesít, öt bajnoki sikeréből négyet saját közönsége előtt könyvelhetett el. Legeredményesebb játékosa a hetvenegygólos Karnik Szabina, de csak héttel marad el tőle a másik átlövő, Juhász Gréta is.

– Jobban ismerjük a Kisvárdát, mint a Kozármislenyt, ez azért előny lehet ahhoz a meccshez képest – folytatta Hársfalvi. – Az biztos, hogy fegyelmezettebben kell játszanunk, jobban betartva azt, amit megbeszéltünk: ha gyorsabban járatjuk a labdát, akkor könnyebben kerülünk majd helyzetbe.

A kisvárdai lehet együttesünk huszadik bajnoki győzelme, és nem kétséges, ez a cél a keddi mérkőzésre, amelyre a helyszínen lehet belépőt vásárolni – a jegyár 2500 forint, és felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy csak a készpénzes fizetés elfogadott.

100 jegy maradt még a Győr-Fradi meccsre

Hétfőn délután indult a Győr elleni idegenbeli bajnokira szóló jegyre váltható voucherek értékesítese a meccsjegy.fradi.hu-n. Az érdeklődés óriási, néhány óra alatt a belépők mintegy nyolcvan százaléka elfogyott, ami azt jelenti, hogy közel száz jegy elérhető már csak. Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a vouchereket kötelező jegyre váltani: május 2-án, csütörtökön és május 7-én, kedden 16 és 19 óra között az FTC-MVM Népligeti Sportközpont Kismartoni úti jegypénztárában vagy május 11-én, szombaton 15:30 és 16 óra között az Audi Aréna vendégszektorának bejáratánál. Kérjük, aki teheti, a jelentős sorok elkerülése miatt ne hagyja a meccs napjára a voucher átváltását.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
20. forduló

Kisvárda Master Good SE - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Kisvárda, Városi Sportcsarnok
Időpont: 2024. április 23., 18 óra
Játékvezetők: Bátori Bence Martin és Szécsi Lantos Boldizsár
Jegyár: 2500 forint - jegyvásárlás a helyszínen.
TV: Youtube (M4 Sport Kézilabda stream)

Cikkajánló

Kapaszkodtunk a fordulás után, de a csoda elmaradt

Nagyon rossz első félidő után a másodikban felcsillant a remény a fordításra, de a végére nem maradt erő.

Egy kis plusz kellene még az első meccshez képest

Egyetlen gól női kézilabdacsapatunk hátránya a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágó előtt.

Ezúttal nem volt kérdéses a Budaörs elleni siker

Tanult őszi hibájából női kézilabdacsapatunk, koncentráltan játszott és otthon tartotta a két pontot.

Ősszel megtapasztaltuk: figyelni kell a Budaörsre

Már csak hat mérkőzés van hátra a női kézilabda NB I-ből – a 21. fordulóban a Budaörsöt fogadja női csapatunk.

Lekics: „Egy gól? Még teljesen nyitott a párharc”

Az FTC hét gólt szerző kézise szerint kiválóan játszottak, de a dánok kulcsjátékosát el kell kapni - VIDEÓ

Gigászi csata végén minimális hátrányba kerültünk

Óriásit küzdött női kézilabdacsapatunk az Esbjerg ellen, s bár egygólos hátrányba került, nem dőlt el semmi.

„Nincs nyári szabadságunk. És? Ezért dolgoztunk!”

Női kéziseink megszerezték az olimpiai kvótát, sőt, FTC-játékosok egymás ellen játszanak Párizsban – VIDEÓ

Telt ház előtt jöhet a BL-negyeddöntő

Kézilabdacsapatunk az idény során harmadszor találkozik az Esbjerggel, amely ellen tavaly elődöntőt vívott.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin