2024. április 23.
„Ahhoz, hogy duplázzunk, minden erőnkre szükség van”
Vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics mondta el várakozásait a szerdai, Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-elődöntőről.

A hétvégén története 35. bajnoki címét szerző férfi labdarúgócsapatunk szerdán 20:00-kor a másodosztályt vezető Nyíregyháza ellen mérkőzik meg a Magyar Kupa elődöntőjében. Vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics szerint kemény mérkőzés vár a mieinkre Balmazújvárosban.

- Talán vannak olyanok, akik számára meglepetés, hogy a Nyíregyháza bejutott az elődöntőbe. Az elemzések alapján azonban csak azt tudom mondani, hogy egy nagyon erős csapattal találkozunk, amelynek a játékosai kiváló fizikummal rendelkeznek. Ellenfelünknek nagyon tudatos a játéka mind védekezésben, mind pedig támadásban, nem lesz egyszerű dolgunk - mondta Dejan Sztankovics.

Szerb mesterünk hozzátette, csapata készen áll a találkozóra, amelyen egyértelműen az a célja, hogy kivívja a fináléba jutást.

- Óriási lehetőség kapujában vagyunk - folytatta vezetőedzőnk. - A döntőben 50-60 ezer szurkoló előtt léphetnénk pályára a Puskás Arénában, ami hatalmas motivációt jelent a csapatomnak. Ahhoz, hogy duplázzunk, s a bajnokság után a Magyar Kupát is megnyerjük, minden erőnkre szükség van. Megünnepeltük a bajnoki cím megszerzését, de azóta már teljes mértékben a kupaelődöntőre fókuszálunk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a duplázásért, rendkívül motiváltak vagyunk. A Ferencváros a legnagyobb magyar klub fantasztikus szurkolókkal, akiknek szeretnénk örömet szerezni.

Cikkajánló

„Elkövettünk hibákat, de az utolsó percig küzdöttünk”

Vezetőedzőnk a Diósgyőr elleni vereség után értékelt.

Vereség Diósgyőrben

Labdarúgóink 2-0-ra maradtak alul a DVTK ellen.

Sztankovics: „Bajnokhoz méltón kell játszanunk”

Vezetőedzőnk szerint a formát illetően nem szabad kiindulni a DVTK legutóbbi, súlyos vereségéből.

Fradi Shop-kitelepülés a MOL Magyar Kupa-döntőn

Ajándéktárgyakat, FTC 125-ös termékeket és a Bajnokcsapat 35-ös kollekció darabjait is beszerezhetik.

Ferencváros 125: Különleges, születésnapi kollekció

Többek között pólót, zászlót, sálat, telefontokot, kulcstartót és könyvet is vásárolhatnak drukkereink.

„Megható, hogy az én mezem is megőrzésre kerül”

Folytatjuk tízéves hagyományunkat, így két kiemelkedő játékosunk meze is kiállításra kerül a Fradi Múzeumban.

Nagy érdeklődés övezte játékosaink bérletárusítását

Férfi labdarúgócsapatunk tagjai idén is árultak bérleteket a Groupama Aréna Jegypénztárában.

Tájékoztató vendégszurkolók részére

Fontos információk a DVTK-FTC mérkőzésre érkező szurkolóinknak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin