2023. augusztus 25.
Atlétikai vb: Herczeg György nem jutott döntőbe
Gerelyhajítónk legjobb eredménye 76.18 méter lett, ez viszont kevés volt a fináléba kerüléshez.

Pénteken magyar bajnok gerelyhajítónk, Herczeg György is bemutatkozott a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban zajló világbajnokságon.

A Fradi TV-ben nemrég bemutatott országos csúcstartónk a B-csoportban versenyzett a selejtezők során. Első kísérletére 72.31 méterre hajította a gerelyt, majd közel négy métert javított és 76.18 méterrel folytatta. Utolsó hajítása viszont nem lett nagyobb a korábbiaknál, így nem jutott döntőbe, végül összesítésben a 23. helyen végzett.

„Nagyon jó élmény volt ilyen közönség előtt hajítani. Sajnos nem jött össze a 80 méter, pedig az utolsó kísérletben benne volt, de megingott az egyensúlyom. Most megtapasztaltam az okosságot, hogy meg kell szoknom azt, hogy a legtöbbet kell kihoznom ebből a három hajításból. Jövőre az a célom, hogy sikerüljön ismét egy új egyéni csúcs” – értékelt Herczeg György a selejtezők után.

A ferencvárosi versenyzők közül 20.00-tól a női 4x100 méteres előfutamok során a magyar váltó tagjaként futó Csóti Jusztináért szoríthatunk még pénteken.

HERCZEG GYÖRGY LEGJOBB DOBÁSA A VILÁGBAJNOKSÁGON:


Az FTC-indulók programja napi bontásban
Augusztus 25., péntek
20.00: 4x100 m, előfutamok (Csóti Jusztina)

Augusztus 26., szombat
19.30: 4x400 m, előfutamok (Molnár Attila)
21.50: 4x100 m, döntő (Csóti Jusztina)

Augusztus 27., vasárnap
21.37: 4x400 m váltó, döntő (Molnár Attila)

Cikkajánló

Futni mentem – Athénba

Maraton zöld-fehérben és nemzeti színekben – Tarnai László az Eb után már a vb-re is koncentrál – INTERJÚ!

Remeklések az ügyességi csapatbajnokságról

Fiatal atlétáink ezúttal távol- és hármasugrásban küzdöttek az érmekért.

Heti 148 km - „Autóval nem megyek annyit, mint futva"

Maratonistánk, Tomaschof Kata az Európa-bajnokságon remekelt és már Nápolyra készül – INTERJÚ!

Dupla dobogó Balázs Vandától Szlovéniában

Az FTC atlétája nemzetközi versenyen szerepelt szombaton, Szlovéniában.

Molnár Attila a vegyesváltóval is nyolcadik lett

Az atlétikai Világdöntőn egyéniben is szereplő klasszisunk nagyot futott a váltóban is.

Molnár Attila nyolcadik lett a budapesti Világdöntőn

Az FTC atlétája a 400 méter síkfutás szombati fináléjában volt érdekelt a rangos viadalon.

Molnár Attila döntős a budapesti Világdöntőn

Az FTC atlétája fotófinis után lett végül negyedik, így ott lesz a 400 méter szombati fináléjában.

Nevezetes stadionban nyert vb-aranyat a Fradi atlétája

Tokodi Dávid gyaloglásban győzött, míg a hétpróbázó Simon-Balla Andrea ezüsérmes lett a masters-vb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin