2023. október 18.
Harmadik helyen zárt a Fradi maratonváltója
Klubunk négyfős csapata 2:27:47 órás idővel teljesítette a klasszikus távot a rangos budapesti versenyen.

Az elmúlt hétvégén rendezték Budapesten a nagy múltra visszatekintő, rangos SPAR Budapest Maratont, amelyen az FTC négyfős váltója is rajthoz állt a csapatversenyben. A Fradi váltójának érdekessége, hogy a csapat négy tagjából hárman már nem sportolnak versenyszerűen, hanem szabadidejükben, ahogy életük épp engedi, úgy edzenek. Szász Bence (képünkön balról a második), a nemrég visszavonult klasszis Kazi Tamás (képünkön jobbról az első), valamint az FTC atlétika szakosztályának technikai vezetője, Vágó András (képünkön jobbról a második) mellett a staféta negyedik tagja az a Kaposi Benedek (képünkön balról az első) volt, aki nemrég vált amatőr futóból a zöld-fehérek versenyzőjévé, de eredményeivel szinte berobbant a köztudatba.

A fentiek ellenére mindenki olyan elánnal készült, hogy a versenyen a lehető legjobb állapotban tudjon futni. Ennek pedig meg is lett az eredménye, az FTC csapata ugyanis 2:27:47 órás nettó idővel a SZoESE és a BEAC csapatai mögött harmadikként zárták a maratonváltók versenyét. Az első két helyen végző egységek komoly, jelenleg is aktív, fiatal hosszútávfutókból álltak, ami még tovább emeli az eredmény értékét, amelynek elérésében komoly szerepe volt Kaposi Benedek edzőjének, Veres Mártonnak is, aki nem csak a csapattagok felkészülését segítette, de kerékpárral végigkísérte a csapatot a verseny teljes hosszán.

Cikkajánló

A Fradi klasszisa Lengyelországban remekelt

Paraerőemelőnk, Sas Sándor 140 kilót nyomott ki, amellyel az ötödik helyen végzett.

Fontos elismerésben részesültek vb-t járt atlétáink

Molnár Attila az U23-as, míg Herczeg György az U20-as korosztályban lett az év legjobbja.

„Az az érzés nagyon elkapott, onnan nem volt visszaút!”

Ismerjék meg közelebbről hosszútávfutó tehetségünket, aki egy éve még amatőr futó volt – VIDEÓ!

Eb-érmes atlétáinkat díjaztuk

Elnöki Elismerő Oklevelet kapott Herczeg György és Molnár Attila.

Zárásként újabb érem a Masters Eb-n

Simon-Balla Andrea megszerezte második medálját is a pescarai viadalon.

Ezüst- és bronzérem a Masters Eb-ről

Tarnócai Éva második, Simon-Balla Andrea pedig harmadik lett Pescarában.

Hosszútávfutónk újabb remek sikere

Három ferencvárosi atléta is rajthoz állt a hétvégi NATO futáson.

Idősebb Herczeg György a hónap utánpótlásedzője

Az FTC trénere megosztva nyerte el a díjat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin