2023. május 11.
Klasszisunk tudja, milyen 34-szeres bajnoknak lenni
Korábbi atlétánk, Kazi Tamás ugyan nem számolta bajnoki címeit, de a hétvégén jót mosolygott az egyezésen.

Férfi labdarúgócsapatunk az elmúlt hétvégén megszerezte sorozatban ötödik, összességében pedig a 34. bajnoki címét. Ez rekord a magyar labdarúgásban, viszont a Fradiban van egy olyan korábbi sportolónk, aki ugyanennyi aranyéremmel büszkélkedhet. Korábbi középtávfutó klasszisunk, Kazi Tamás éppen a 2021-ben megnyert történelmi csapatbajnoki címmel érte el ezt a bűvös számot.

- Igen, ez nagyon érdekes. Ezen épp akkor gondolkoztam el, amikor egy kávé mellett a Facebookon megláttam Kubatov Gábor elnök úr posztját, aki azt írta, hogy „Milyen érzés 34-szeres bajnokként kezdeni a hetet?”. Kicsit úgy magaménak éreztem, mintha személy szerint nekem is szólt volna. De viccet félretéve, ez a 34 egy olyan szám, hogy menet közben nem számoltam, utólag összegeztük. Nem tulajdonítok akkora jelentőséget neki, inkább helyén kezelem, örülök neki, boldog vagyok, hogy mindezt elértem – mondta Kazi Tamás.

Az öregfiúk labdarúgócsapatunkban hétről hétre pályára lépő, az atlétika szakosztálynál pedig edzőként dolgozó Kazi Tamás szerint a 34 bajnoki címnek azért van egy fontos értéke.

- Így, hogy most gyerekekkel foglalkozom, talán az ő szemükben ez nagy szám lehet, és mutatja, hogy nem lehetetlen ezt elérni - folytatta korábbi klasszikusnk. - Olyan magas a szám, hogy egyfajta tiszteletet parancsol, és még jobban adnak a szavamra, mert sok mindent átéltem a karrierem során.

Hogy hogyan telnek Kazi Tamás mindennapjai a fiatalok edzésén, milyen edzővé vált, illetve hogyan tudja összeegyeztetni az atlétikát, a focit és a magánéletét, arról többet megtudhatnak a jövő keddi Fradi TV-ben.

Cikkajánló

Újabb arany a Budapest Openről

Diszkoszvetőnk, Takács Nimród hatalmas fölénnyel győzött korosztályában a rangos, nemzetközi versenyen.

Új egyéni csúccsal aranyérmes a Fradi bajnoka

Pap Kristóf távolugrásban nyert, míg a nőknél két bronzéremmel kezdtük a Budapest Nyílt Felnőtt Bajnokságot.

Győzelem és közvetlen vb-szint idei Európa-csúccsal!

Sprinterünk, Molnár Attila Európa idei legjobb idejével kvalifikált 400 méteren a budapesti atlétikai vb-re.

Új országos csúcs Csóti Jusztináéktól!

Kiváló atlétánk a magyar válogatott váltó tagjaként volt részese 4x100 méteres távon a rekorddöntésnek.

Focistáink mellett van még valaki, aki 34-szeres bajnok

Korábbi atlétánk, Kazi Tamás egy történelmi sikerrel ünnepelhette meg ezt a bűvös számot - VIDEÓ

Edzőként is sikeres! Klasszisunk csapata magyar bajnok

Női 4x800 méteres váltónk aranyérmes lett, míg az újonc fiúk ezüstérmet szereztek.

Fantasztikus eredmények a Téli Dobó Magyar Bajnokságon

A mieink halmozták az első helyeket Veszprémben.

Ki nem találná, mi magyar bajnokunk hivatása!

A budapesti világbajnokságra készülő atlétánk, Csóti Jusztina beavatott minket különleges munkájába – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin