2020. szeptember 8.
Magyarország legerősebb és legjobb csapata a Fradié!
„Ha minden klub egyedül indult volna, akkor toronymagasan megnyerjük a Csapatbajnokságot” – INTERJÚ

Mint ismert, az FTC atlétika szakosztálya történelmi tettet hajtott végre a hétvégén, amikor összetettben bronzérmet nyert Csapatbajnokság döntőjében. A székesfehérvári viadalon elért nagy siker hátteréről, az esélyek győzelméről és nagybetűs csapatról szakosztályunk vezetőjével, Vágóné Solti Máriával beszélgettünk.

- Bár vasárnap véget ért a verseny, de érkeznek még a gratulációk?
- Igen, folyamatosan kapunk még sok gratuláló üzenetet. Nagyon örülünk a hétvégi eredménynek, igaz, nagyon megküzdöttünk érte. Innen is hadd gratuláljak még egyszer az összes versenyzőnknek és edzőiknek ehhez. Hozzáteszem, hogy nehéz olyan csapatok ellen versenyezni, ahol két rendkívül erős egyesült áll össze, míg mi „egyedül” álltunk rajthoz.

- Ezáltal talán még nagyobb presztízsértékű ez a siker.
- Pontosan! Most is éppen az összesített táblázatot böngészem és azt látom, hogy ha minden klub egyedül indult volna, akkor toronymagasan megnyerjük a Csapatbajnokságot. Sajnos a szabályok ugyanakkor lehetővé teszik, hogy az egyesületek összeálljanak, ugyanakkor így csak 12 ponttal maradtunk el a második helytől. Nem túlzás kijelenteni, hogy Magyarország legjobb és legerősebb atlétika szakosztálya jelenleg a Ferencvárosnál van!

- A pénteki beharangozónkban is említetted, hogy meglepetésre készültök. Az elmúlt hónapok egyéni sikerei mennyire sugallták, hogy most csapatszinten is kijöhet a lépés?
- Abszolút! A magyar bajnokságokon nekünk volt a legtöbb aranyérmesünk, helyezettünk, gyakorlatilag vittük a pálmát. Ezek alapján nagyon bíztunk abban, hogy ha elkerülnek minket a sérülések, akkor összejöhet a várva várt siker.


- Az első nap után az ötödik helyen álltunk. Az addigi eredmények és a folytatás tükrében, hogyan vártátok a vasárnapot?
- Jellemző ránk, hogy mindig a második napunk az erősebb, hiszen az ugróink ekkor „lépnek a színpadra”. Előzetesen végeztünk egy pontszámítást, amely alapján számítottunk arra, hogy ki, melyik számban nyerhet. Nagy öröm, hogy a favoritjaink is remekeltek, így minden a lehető legjobban alakult.

- Több versenyszámban az FTC adja a magyar bajnokot. Felnőtt és utánpótlás válogatottjaink vannak és több versenyzőnk már kvalifikálta magát különböző világversenyekre. Gondoltál rá, hogy ilyen remek éve lesz a szakosztálynak?
- Azt mondhatom, hogy ez nem volt véletlen, mert terveztünk, készültünk rá. Igyekeztünk szisztematikusan több szakágat is megerősíteni. Jól sikerültek az igazolásaink, elég, ha csak a sprint számokat nézzük, de például diszkoszvetőnk, Huszák János most érett be. Az ő esetében bízunk egy olimpiai szereplésben is. Illetve még ki kell emelnem az utánpótlásunkat is, amelynek fejlesztésére óriási hangsúlyt fektettünk. Szinte a nulláról kellett ezt felépíteni és legalább öt év kell, mire látható eredménye lesz. Ezekből a tényezőkből állt össze ez a folyamat. Büszkék lehetünk a versenyzőinkre, ugyanakkor azt megígérhetem, hogy nem állunk meg itt. Biztosítom a szurkolókat, hogy még feljebb szeretnénk lépni és hamarosan ezért újabb lépéseket teszünk.

Cikkajánló

Bronzérmek a korosztályos Dobó Magyar Bajnokságról

A Takács testvérek diszkoszvetésben állhattak fel a dobogó harmadik fokára.

Klasszisunk és tanítványa: fél év és már három ob-arany

Atlétánk, Solymári Máté edzéseit Kazi Tamás irányítja, a páros pedig remekelt az elmúlt hónapokban - VIDEÓ

Herczeg György kilencedik lett a Dobó Európa Kupán

Az FTC fiatal gerelyhajítója az A-döntőben volt érdekelt.

Molnár Attila ötödik a fedettpályás vb-n 400 méteren

Futó atlétánk kiválóan teljesített a glasgowi fedettpályás világbajnokságon.

Sas Sándor ezüstérmes lett az ob-n

A Fekvenyomó Magyar Bajnokságon remekelt sprotolónk.

Molnár országos csúccsal döntős a fedettpályás vb-n!

Atlétánk ott lesz a 400 méter fináléjában Glasgowban, méghozzá a harmadik legjobb idővel.

Molnár Attila elődöntős a fedettpályás vb-n

A Glasgowban zajló viadalon atlétánk 400 méteren futamgyőztesként jutott tovább.

Remek évkezdés Herczeg Györgytől

Gerelyhajítónk idei első versenyén majdnem megdobta a 80 métert.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin