2023. augusztus 26.
Remek Molnár-hajrá, országos csúcs a 4x400-as váltótól!
A Ferencváros atlétája a váltóban is óriásit futott, a csapat a vb negyedik magyar országos csúcsát érte el.

A Budapesten zajló atlétikai világbajnokság szombati napján az egyéniben néhány nappal korábban 400-on előbb országos csúccsal elődöntőbe jutó, majd ott is remekül helytálló ferencvárosi Molnár Attilának szurkolhattunk, aki a férfi 4x400-as váltó tagjaként állt rajthoz az esti programban, Steigerwald Ernő, Wahl Zoltán és Kovács Árpád társaságában.

Molnár negyedikként várta a társak futását, akik remek teljesítménnyel tartották közel a mezőnyhöz a magyar csapatot, majd versenyzőnk hatalmas hajrával még ahhoz is közel járt, hogy megelőzze az előtte befutó spanyol riválist. Ehhez végül mindössze egyetlen századmásodperc hiányzott, így a magyar váltó futamában a 9., összesítésben pedig a 16. helyen zárta a versenyszámot, amivel ugyan nem a mieink nem jutottak döntőbe, de így is nagyon büszkék lehetnek teljesítményükre, hiszen

3:02.65-ös idővel új országos csúcsot futottak.

Ugyan a világbajnokságból még hátravan a vasárnapi zárónap, a ferencvárosi atléták számára ezzel véget ért a verseny.

Cikkajánló

Hatodik hely az atlétikai csapatbajnokságon

A Ferencváros számos sérüléstől sújtott csapatától ennél többre most nem futotta az atlétika csb-n.

A Ferencváros elbúcsúztatta két kiváló atlétáját

Galambos Tibor és Csóti Jusztina számára is különleges pillanat volt a Ferencvárostól kapott búcsú - VIDEÓ!

Molnár Attila ötödik a lengyel Gyémánt Liga-versenyen

Atlétánk az utolsó 200 méteren rákapcsolt és remekül hajrázott.

Molnár Attila ötödik a váltóval az Eb zárásaként

A magyar 4x400 méteres váltó bődületes országos csúccsal fejezte be az Európa-bajnokságot.

Molnár Attila Eb-döntős a 4x400-as váltóval

A magyar négyes új országos csúcsot futva került be a vasárnapi fináléba.

Molnár Attila Eb-negyedik 400 méteren!

Klasszis atlétánk végig harcban volt a dobogóért a birminghami viadalon.

Molnár Attila is bejutott az Eb-döntőbe!

Sprinterünk is ott lesz a 400 méteres síkfutás fináléjában a birminghami kontinensviadalon.

Korosztályos vb-n járt a Fradi futója

Gondos Árpád 1500 méteren állt rajthoz az Egyesült Államokban megrendezett U20-as világbajnokságon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin