Máté Csaba: „A kondicionális különbség volt a döntő”

Másodedzőnk elárulta: a félidőben azt kérték a játékosoktól, hogy gyorsítsák fel a játékot.

Máté Csaba: A sorsolás után a felkészülés is változik

Másodedzőnk az edzőtáborról, a felkészülési meccsekről és a keddi BL-sorsolás utáni változásokról is beszélt.

Máté Csaba: A sorsolás után a felkészülés is változik

Másodedzőnk beszélt az edzőtáborról, a felkészülési mérkőzésekről és a BL-sorsolás utáni változásokról.

„Nagy a konkurencia, minden edzés és meccs egy teszt”

Máté Csaba másodedző elmondta, az edzőtábor végére körvonalazódik majd a kezdő tizenegy.

Máté Csaba: „Bárki is védi a kaput, nyugodtak vagyunk!”

A sajtócsütörtökön ezúttal Lovrencsics Gergőt, valamint Máté Csabát kérdezhették az újságírók.

Máté Csaba: „Jobb körülmények közt gyorsabbak leszünk”

Másodedzőnk szerint nehéz dolgunk volt a tömörülő Suduva ellen, és a pálya sem könnyítette meg a dolgunkat.

Csonka: „Erre vágytam, hogy a Fradiban játszhassak”

Fiatal labdarúgónk szeretné megszilárdítani helyét Sergei Rebrov csapatában – videó!

Csonka: „Erre vágytam, hogy a Fradiban játszhassak”

Fiatal labdarúgónk szeretné megszilárdítani helyét Sergei Rebrov csapatában – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most