Egykori játékosától, egy hihetetlen munkabírású, fáradhatatlan tagjától búcsúzik a Fradi család és a vízilabdavilág. Az Egyesült Államokban elhunyt Domján Árpád, akinek személyében a legendás melbourne-i olimpiai csapat utolsó klasszisa távozott.
Klubunknak nemcsak fáradhatatlan, hanem rendkívül gólerős játékosa is volt, 91 mérkőzésen 69 gólt lőtt. Tagja volt a bajnoki címet, illetve bajnoki ezüst- és bronzérmet nyert együttesünknek. 1951-től 1953-ig edzője volt Németh János – a már játékosként is legendás Jamesz –, majd Rajki Lajos, akinek keze alatt lett bajnok a csapat, amelyik szinte állandóan az Ambrus – Dancsa, Domján – Jaskó – Felkai, Szabadi, Kárpáti összeállításban játszott. Mindezek mellé 1951-ben egy Magyar Kupa-ezüstöt is nyert az FTC-vel. Az olimpia előtt egy évvel, 1955-ben válogatottként főiskolai világbajnokságot nyert, csapattagként pedig ott lehetett Melbourne-ben is, ahol végül nem kapott játéklehetőséget.
Sportolói kvalitásai mellett az uszodán kívül is kiemelkedően teljesített. Miután az olimpiáról nem tért haza, és az Egyesült Államokban telepedett le, az itthon megkezdett műegyetemi tanulmányait kint befejezte, és elismert, sikeres építész lett Los Angelesben. Ott élt feleségével, szintén a Ferencváros egykori kiválóságával, a kétszeres olimpiai bajnok úszóval, Szőke Katóval.
Domján Árpád emlékét örökre megőrizzük.
Szerdán az SOSC, szombaton a Szolnok csapatát fogadják férfi pólósaink az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
Óriási csatában tudott 16-14-re nyerni az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a BL negyeddöntős csoportkörében.
Budapest után Genovában méri össze erejét a Bajnokok Ligája két nagy esélyese.
19-8-as győzelmet arattak az FTC-Telekom férfi pólósai Szegeden a bajnokság középszakaszában.
Az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata már biztos középszakasz-győztesként, idegenben folytatja a bajnokságot.
20-12-es győzelmet arattak férfi pólósaink a Szolnoki Dózsa ellen, megnyerve a felsőházat.
A Világkupáról visszatérő játékosokkal ugrik vízbe férfi vízilabdacsapatunk a Szolnok ellen szerdán.
A már biztos Szuperdöntős férfi vízilabda-válogatott 12-9-es vereséggel zárta a görögországi Világkupát.