2023. november 27.
A Corona Brassó látogat a Fradihoz
Harmadik alkalommal találkoznak férfi hokisaink a brassóiak csapatával.

A Kontinentális Kupa hétvégét követően erőltetett menetbe kezdet magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk. Az olaszországi túrát követő héten három mérkőzése is volt a mieinknek, és kivétel nélkül sikerrel vették az akadályokat. Kezdésnek továbbjutottunk a Magyar Kupa negyedik fordulójába, kiütve ezzel a FEHA19 csapatát, majd kétszer is sikerült győzelmet aratni hazai pályán. Elsőként a Dunaújvárosi Acélbikáknak vágtak vissza az októberben elszenvedett vereségért, majd újfent legyőzték tavalyi Erste Liga-döntős ellenfelüket, a Gyergyói HK-t.

Nincs azonban idő pihenni, hiszen ezen a héten is komoly mérkőzések várnak az FTC-Telekom csapatára. Kedden délután már ismét a jégen lesznek játékosaink, hogy a szezonban harmadik alkalommal összecsapjanak a Corona Brassó csapatával. Elsőként a Tüskecsarnokban találkoztak a felek, akkor magabiztos játékkal itthon tartotta a három pontot a Fradi, majd az első erdélyi túrán bár sikerült kiegyenlíteniük a brassóiaknak, végül a zöld-fehérek húzták be a találkozót.

Többször kiemeltük már a mérkőzések előtt, hogy bár vesztett pontok tekintetében igen jól állunk, szükségünk van a pontokra, hiszen annak ellenére, hogy 4-5 meccses lemaradásban is egy pontra vagyunk a tabella elsőtől, ez még nem jelent semmit. Megnézve a jelenlegi állást, keddi ellenfelünk az ötödik, és csak két pont a különbség. Csapatunknak külön érdemes lesz odafigyelni a Brassó jelenlegi házi pontkirályára, Radim Valcharra. A cseh támadó eddig 17 meccsen 14 gólt lőtt, és 11 asszisztot osztott ki, tehát összesen 25 pontot szorgoskodott össze, ezzel pedig jelenleg a ligában a harmadik legtöbb pontot jegyző játékos.

Hogy a Fradi folytatni tudja a nyerő szériát, vagy a Corona Brassó útjukat állja, és megszerzi első győzelmét a Ferencváros ellen a szezonban, az kedden, 18.30-tól a Tüskecsarnokban kiderül.

Jegyeket online elővételben az Eventim hálózatában lehet vásárolni ITT, illetve meccsnapon, amennyiben marad belépő. A hazai szurkolóknak helyszíni jegyértékesítés is lesz a Tüskecsarnok 1-es, hazai bejáratánál. Felhívjuk a vendégszurkolók figyelmét, hogy vendégbelépőket nem értékesítünk a helyszínen, azok kizárólag online elővételben vásárolhatóak meg!

Online jegyvásárlás a mérkőzés napján is lehetséges az első harmadszünetig. Az online belépőket nem szükséges kinyomtatni, elegendő mobileszközről bemutatni a vonalkódot belépéskor. A hazai és vendégjegyekre vonatkozó minden fontos információ IDE KATTINTVA érhető el.

Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – Corona Brassó
2023. november 28., kedd 18:30, Tüskecsarnok

Jegyek: ITT
Élő közvetítés: Erste Liga TV

Cikkajánló

Finn csatárunk a következő idényben bizonyíthat

Topi Rönni jégkorongcsapatunkban folytatja, az előző szezon nagy részének kihagyása után.

Ötödik Fradi-szezonjára készül finn légiósunk

Aku Kestilä a következő szezonban is az ICEHL-ben szerepelő jégkorongcsapatunkat erősíti.

A következő szezonban is Fradi-színekben toplégiósunk

Jussi Tammela a Fradi második ICEHL-szezonjában is felnőtt jégkorongcsapatunk tagja lesz.

Szuper Levente: „A Fradinak nem mondanék nemet!”

A Ferencváros egykori bajnok jégkorongozója ma is büszkén őrzi első, 1985-ös igazolását.

Régi-új játékos csatlakozik keretünkhöz

Két mérkőzés után a teljes szezonra csatlakozik jégkorongcsapatunkhoz a válogatott Schlekmann Márk

Válogatott csatárunk második ICEHL-szezonjára készül

Laskawy Ferenc a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunkat erősíti.

Komoly változásokkal készülünk az új szezonra

Öt magyar és hat légiós távozik az ICEHL-ben szereplő jégkorongcsapatunktól, megkezdődött a keret átalakítása.

Eltemették legendás jégkorongozónkat, Dr. Bikár Pétert

Klubunk és a magyar válogatott egykori kiválósága a sportági Hírességek Csarnokába is bekerült.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin