2023. március 18.
„A Fradi-család győzött, megmutatta igazi erejét”
Nagy Gergely nem hitte el, Fodor Szabolcs pedig puzzle-t rakott ki, így lett meg a 30. bajnoki cím – VIDEÓ!

Nem lehetett volna ennél drámaibb, izgalmasabb forgatókönyvet kitalálni a magyar bajnoki cím sorsáról döntő párharc kapcsán. A Fradi és a Budapest Jégkorong Akadémia HC hetedik, mindent eldöntő összecsapásán fergeteges hangulatban feszült egymásnak a két csapat a Vasas Jégcentrumban, amelyen végül a mieink 3-0-ra győzedelmeskedtek, és ezzel megszerezték a Fradi történetének 30. bajnoki címét, vagyis férfi labdarúgóink után hokicsapatunk mezein is három csillag fog ezentúl díszelegni. Nemcsak a zsinórban ötödjére megnyert magyar bajnoki cím miatt különleges ez a szezon, hanem azért is marad örökké emlékezetes a számunkra, mert soha korábban az alapszakasz után kiemelésnél ennyire alacsonyan rangsorolt csapat nem tudott nyerni. A mieink az ötödik helyen voltak kiemelve, míg a BJA az alapszakaszt az élen zárta. Ezért is fantasztikus az, amit Fodor Szabolcs csapata produkált. Azonban az utazásnak még nincs vége, hiszen ezzel a diadallal bejutottunk az Erste Liga döntőjébe, ahol majd a Gyergyói HK lesz az ellenfelünk. Most azonban következzenek a 30. bajnoki címet kivívó hőseink:

 

Cikkajánló

Új igazolásaink a minigolfban is bizonyítottak!

ICEHL-es jégkorongcsapatunk új igazolásai, Ortenszky Tamás és Farkas Olivér is kisebb ütőre váltott - VIDEÓ!

Rosszul sikerült utolsó harmad, vereség Ljubljanában

Férfi jégkorongcsapatunk az Olimpija Ljubljana otthonában szenvedett 5-1-es vereséget.

Jön az első forduló visszavágója!

Férfi jégkorongcsapatunk vasárnap 16 órakor Ljubljanában lép jégre.

Tóth Gergely kapáslövése döntött a Bécs ellen

Szoros mérkőzésen 3-2-re győztük le a Vienna Capitals együttesét a Tüskecsarnokban.

David Silye: „Nagyon jól sikerült a beilleszkedés”

Férfi jégkorongcsapatunk egyik legeredményesebb játékosát kérdeztük tapasztalatairól és európai élményeiről.

ICEHL: következik a fővárosok derbije

Férfi jégkorongcsapatunk a Vienna Capitals együttesét fogadja a Tüskecsarnokban pénteken.

Fradi Korongélmény-csomag: örök emlék hokirajongóknak

Korongbedobást ajándékba? Az Eventim oldalán elérhető élménycsomag emlékezetes pillanatokat nyújt meccseinken.

Bravúros pontszerzés a listavezető otthonában

Férfi jégkorongcsapatunk nagyot küzdve, büntetők után 4-3-as vereséget szenvedett a Bolzano együttesétől.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin