2019. december 28.
A Fradié a vándorkupa, győzelem a Hokiderbin!
Férfi jégkorongcsapatunk az ősi rivális Újpestet látta vendégül az év utolsó hazai mérkőzésén.

A karácsonyi szünetről visszatérve magyar bajnok és Erste Liga-címvédő férfi jégkorongcsapatunk nagy kihívás előtt állt, hiszen az ősi rivális Újpestet fogadták a Pesterzsébet Jégcsarnokban. Ahogy az már hagyománnyá vált, az év utolsó Derbije ezúttal is az emlékezés jegyében telt, hiszen a 2017-es veronai buszbalesetben elhunyt Vígh Balázsról elnevezett Vándorkupáért is ezen a mérkőzésen vívott meg a két csapat - a mieink várhatták a kupa címvédőjeként a találkozót.

A mieink keretében két visszatérőt is köszönthettünk: Hegyi Ádám és Tóth Richárd felépült sérüléséből, Fodor Szabolcs pedig azonnal számolt is velük, ott voltak a meccskeretben. A kapuban, ahogyan azt előre sejthettük Arany Gergelyt láthattuk. A gyászszünet után mérkőzés kezdő korongbedobását Vígh Balázs édesanyja, az idén októberben hosszan tartó betegség után elhunyt trófeaalapító Vígh György özvegye, Erika végezte el. A kezdést ugyan a vendégek hozták el, az első helyzet azonban hozzánk köthető, de ezt blokkálták a lilák. Pillanatokkal később ismét mi kerültünk helyzetbe, amikor Tóth Adrián egy elé pattanó korongot próbált a kapu felé terelni. Másfél percet kellett várni az újpestiek első helyzetére, de ezt Arany könnyedén összeszedte. Percekig nem érkezett nagyobb helyzet, majd Kulmala lódult meg, rálőtte a palánkra a korongot, ami ahogy visszapattant, tüzelt is, de Duschek védett. Az ötödik percre fordulva Pavuk lövését előbb még védte Duschek, majd az ismétlést is fogni tudta, de az újabb kipattanóra érkezett ismét Pavuk, és megszerezte a vezetést (1-0). Fél perccel később Varga kapott egy kétperces büntetést akadályozásért, így előnyben támadhattunk, de nem sikerült kihasználni. Kilenc és fél perc után Switzer passzolta középre a korongot, jött Kulmala, és kettőre növelte a Fradi előnyét (2-0). Nem kellett sokat várni, csupán huszonhét másodpercet, szinte még az előző gólt ünnepelte a csapat, amikor Tóth Gergely lövése lejött Duschekről, majd érkezett Switzer, és higgadtan a hálóba lőtt (3-0). Az újpestiek a gyorsan bekapott két gólra egy időkéréssel válaszoltak, próbálták rendbe rakni a soraikat. A harmad felén túllépve úgy tűnt, hogy sikerült is, Pance szépített (3-1). Hosszú percekig ismét nem volt helyzet, főleg a mezőnyben gyűrték egymást a felek, nagy volt a küzdelem, majd kevesebb, mint négy és fél perccel a vége előtt DiDiomete góljával egyre csökkent a különbség (3-2). Vérszemet kaptak a vendégek, feljebb tolták soraikat és keményen jöttek az egyenlítésért, ez pedig az utolsó percben össze is jött, Pance egyenlített (3-3). Ugyan a Ferencváros három góllal is ellépett az ősi riválistól, de a lilák egy időkérés után magukra találtak, és három remekbe szabott góllal a harmad végére visszakapaszkodtak a meccsbe - elképesztő folytatásra lehetett számítani.

A második játékrész első helyzete az Újpest előtt adódott, amikor Benk szemből lőtte telibe Aranyt. A harmadik percig kellett várni a mieink első igazán komoly helyzetére: Nagy Gergő tartotta a korongot a saját harmadunkban, amikor a padról beálló Hegyire nem figyeltek a vendég védők, akit a kapitány remek ütemben ugratott ki, ő pedig nem hibázott, így ismét nálunk volt az előny (4-3). A negyedik percben Pavuk kapott két percet bottal akasztásért, a lilák pedig nagyon megnyomták az emberelőnyt. Másfél perccel később meg is lett az eredménye: Nagy Nilan egalizált (4-4). Ezután mi is emberelőnybe kerültünk, amikor Kiss-Rusk kapott két percet testre ütésért. Nekünk sem kellett sokkal több, rögtön támadásba lendültünk, hogy ismét nálunk legyen az előny. A játékrész hetedik percén átlépve Tóth Adrián volt az, aki ha nehezen is, de átjuttatta a korongot a gólvonalon, de az örömre kicsit várni kellett, ugyanis a játékvezetők elsőre nem adták meg a gólt, ám a videózás után jelezték, érvényes a találat (5-4). A folytatásban a gólszerző Tóth Adrián kapott két percet a játék késleltetése miatt. Kétszer is helyzetbe kerültek a vendégek, de Arany mindannyiszor résen volt. Hosszú ideig csak a mezőnyben gyűrték egymást a felek, a helyzetek elmaradtak. Hat perccel a harmad vége előtt DiDiomete kiállításával megkaptuk az esélyt, hogy nagyobb legyen a különbség, de akárcsak ők, mi sem tudtuk kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. A második játékrészt egyértelműen a Ferencváros uralta, ahol Hegyi és Tóth Adrián révén a helyzeteinket is sikerült kihasználnunk, ám nem úsztuk meg kapott gól nélkül, így egygólos fórban várhattuk a végjátékot.

A mérkőzés közben érkezett a szomorú hír, miszerint életének 92. évében elhunyt az FTC alapító elnökének unokája, a klub elnökségi tagja, dr. Springer Miklós. A harmadik harmad előtt rögtönzött gyászszünettel így róla is megemlékezett a jégcsarnok közönsége, még különlegesebb és meghatóbb hangulatot varázsolva az egyébként is az emlékezésről (is) szóló mérkőzés köré.

A záró játékrészben fél perc alatt mindkét csapat kialakított egy-egy komoly helyzetet, de a kapusok a helyükön voltak. Nem sokkal később ismét mi kerültünk helyzetbe, Kulmala húzott befelé, célba is vette Duschek kapuját, de nem talált be. Ezt követően a vendégek is támadásba lendültek, jöttek az egyenlítésért, de Arany tartotta a frontot a hazai kapuban. A nyolcadik percben Rafaj és Boros is két-két percet kapott. Előbbi durva játékrért, míg utóbbi magas bottal való játék miatt volt kénytelen kiülni a büntetőpadra, így négy a négy ellen folytatták a csapatok. Alighogy kiegészült a két gárda, az Újpest újfent megfogyatkozott: Nagy Nilan bottal lökésért kapott kétperces büntetést. Hiába az emberelőny, nem tudtunk komoly helyzetet kialakítani. Két és fél perccel a vége előtt Vargát és Switzert küldte ki a játékvezető. Előbbit kettőre, míg támadónkat kettő plusz kettőre. Nem is kellett sok a hazaiaknak, fél perccel később Pance egyenlített (5-5). A folytatásban már nem történt változás, így jöhetett a három a három elleni ötperces ráadás. Nagy Gergő szólója indította a hosszabbítást, de Duschek védeni tudta a remek próbálkozást. A vendégek is eljutottak egy kósza helyzetig, de ez Aranynak nem okozott komoly problémát. Csaknem három percet kellett várni a következő komoly helyzetre, Benk szabálytalansága után négy a háromban Nagy Gergő kapta a korongot a szélen, majd ellentmondást nem tűrően tüzelt az újpesti kapuba, így stílszerűen, pályafutása 100. Erste Liga-góljával eldöntötte a mérkőzést. (6-5)

Jöhetett az ünneplés, együtt örült az ősi rivális felett aratott győzelemnek csapat és telt házas közönség, majd Nagy Gergő átvette Vígh Balázs édesanyjától a vándorkupát - megvédte címét a Ferencváros. Méltó körítést varázsoltak tehát a csapatok az emlékezéshez, amely végül a veronai tragédia áldozatai mellett a mérkőzés napján elhunyt dr. Springer Miklósról is szólt. Ahogy az pedig ilyenkor lenni szokott, az élet írja a legjobb forgatókönyveket - a Fradi kapitánya nem is lőhette volna jobb pillanatban azt a bizonyos 100. gólt.

Folytatás két nap múlva, december 30-án, Dunaújvárosban, a 2019-es esztendő utolsó mérkőzésén.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 29. forduló
FTC-Telekom – UTE 6-5 h.u. (3-3, 2-1, 0-1, 1-0)
Pesterzsébet Jégcsarnok
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Kärmeniemi, Pulli, Nagy G., Németh, Tóth Ad. Hegyi, Sarcia, Kulmala, Pavuk, Switzer – Boros, Tóth Gergely, Hajós, Roczanov, Tóth Gergő – Jászai, Pozsár, Tóth Re., Tóth Ri. Vezetőedző: Fodor Szabolcs
UTE: Duschek () – Kovács Attila, Varga, Benk, Pance, Sikorcin – Henderson, Pokornyi, DiDiomete, Rafaj, Reed – Kiss-Rucsk, Nagy Nilan, Csamangó, Nemes, Vincze – Horváth Ákos, Horváth András, Kovács Sebestyén, Miluskin, Zsigmond Vezetőedző:
Kapura lövések: (11:12, 9:8, 9:10, 4:1) 33:31
Védések: (9:8, 7:7, 9:9, 1:3) 26:27 / 83.87% : 81.82%
Kiállítás percek: (0:2, 4:4, 8:18, 0:2) 12:26
Emberelőny kihasználás: (6 / 2) 33.33% / (4 / 2) 50.00%
Emberhátrányos védekezés: (2 / 4) 50.00% / (2 / 6) 66.67%
Gólszerzők: Pavuk (05:03, Switzer), Kulmala (09:30, Switzer, Tóth Gergely), Switzer (09:54, Tóth Gergely, Kulmala), Hegyi (23:12, Nagy Gergő), Tóth Adrián (27:17, EE), Nagy Gergő (62:54, EE, Switzer), illetve Pance (12:47, Benk, Henderson), DiDiomete (15:46), Pance (19:13, Benk, Sikorcin), Nagy Nilan (25:33, EE, Rafaj, Henderson), Pance (58:00, EE)

Cikkajánló

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

Vereség az Erste Liga-döntő második meccsén is

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-0-ra kaptak ki a Brassótól, rendkívül nehéz helyzetből folytatják a finálét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin