Az már korábban ismert volt, hogy a Vienna Capitals II távozásával tíz csapattal indul el a férfi jégkorong Erste Liga 2019/2020-as kiírása, amelynek a története első ligagyőzelmét tavasszal elhódító FTC-Telekom címvédőként vág neki. A Magyar Jégkorong Szövetség és a liga vezetése mostanra viszont elkészítette a teljes sorsolást is.
Az Erste Liga új kiírása 2019. szeptember 13-án indul négy mérkőzéssel, a nyitómeccset a Fradi játssza hazai jégen, a Pesterzsébet Jégcsarnokban a Gyergyói HK alaposan megerősödött együttese ellen.
Az új idény első tévés mérkőzésén rögtön idegenbeli Derbin lépünk jégre, szeptember 16-án, hétfőn az Újpest otthonába látogatunk. Az előző bajnokságban megszokotthoz hasonlóan idén is hétfőnként közvetít élőben Erste Liga-mérkőzést az M4 Sport.
A péntektől hétfőig tartó játéknapok mellett idén is lesznek hétközi mérkőzések is, az év vége a szokásoknak megfelelően sűrűn alakul.
Ami a lebonyolítást illeti, az alapszakasz ezúttal is négy körből áll, mindenki mindenkivel kétszer-kétszer játszik otthon és idegenben, így minden csapatnak 36 mérkőzése lesz. Az alapszakasz a tervek szerint 2020. január 17-én zárul. Az első öt helyezett csapat a középszakasz felsőházában harcol meg a kiemelésekért, és ezzel a rájátszás ellenfélválasztási sorrendjéért, míg az alsóház öt csapata a három maradék playoff-helyért száll harcba. A középszakasz várhatóan január 21-től február 19-ig tart, míg a rájátszás február 22-én indul. A rájátszás párharcai továbbra is az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.
A teljes sorsolás megtekinthető IDE kattintva, a pontos kezdési időpontokat a csapatok által leadott hazai meccskezdéseknek megfelelően később határozzák meg. Az FTC-Telekom a hazai mérkőzéseit az előző idényben többségében 18.00-kor kezdte, az új bajnokságban 18.00-s vagy 18.30-as meccskezdésre lehet számítani.
Az új idényre szóló jegy- és bérletinformációk ITT érhetőek el. A szezonbérletek megvásárolhatóak elővételben is, erre az első lehetőség augusztus 7-én, szerdán 18.00-tól lesz a Groupama Aréna földszintjén található Fradi Múzeumban, ahol az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály bérletvásárlással egybekötött közönségtalálkozót tart.
Eddig az alapszakaszban kétszer is elkapták férfi hokisaink következő ellenfelünket.
A hazai meccsdömping nyitányaként férfi hokisaink 2-1-re verték az elmúlt négy szezon bajnokát a Tüskében.
Egy hét alatt három hazai meccsel indul a december.
Döntetlen után hazai siker.
A remek szezont futó HK Olimpija Ljubljana ellen zárják a hetet férfi jégkorongozóink az ICEHL-ben.
Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata 6-1-re kikapott a Hydro Fehérvár AV19-től az ICEHL-ben.
Péntek este férfi hokisaink visszavágót játszanak a Volán ellen.
Hibátlan hétvégét zártak hokisaink.