2021. április 23.
A szurkolók döntöttek, itt a szezon Fradi-gólja!
Fiatal támadónk Dunaújvárosban lőtt góljára érkezett a legtöbb szurkolói szavazat – INTERJÚ!

Bár a koronavírus-járvány miatt a férfi jégkorong Erste Liga 2020/21-es idényének jelentős részét zárt kapuk mögött játszották le a csapatok, az élő közvetítéseknek köszönhetően ha testközelből nem is, de azért legalább valamilyen formában minden Fradi-gólt átélhettek szurkolóink. Bár ezúttal az FTC-Telekom számára a ligában az elődöntő jelentette a végállomást, a Magyar Kupa négyes döntőjében pedig bronzéremmel zárt az együttes, a magyar bajnoki címet azért ezúttal is – zsinórban harmadszor – behúzta a Ferencváros, amelyik ezúttal is számos látványos és izgalmas mérkőzéssel és nagy góllal örvendeztette meg a szurkolókat és a hokikedvelőket.

A FradiMédia szerkesztősége a szezon végeztével arra kérte a szurkolókat, döntsék el, szerintük melyik volt az idény közel 200 Fradi-gólja közül a legszebb. Szerkesztőségünk előre kiválasztott 15 gólt, amelyre ITT szavazhattak. A szavazást lezártuk, így következzen az eredményhirdetés!

A 2020/21-es jégkorongszezon legszebb Fradi-gólját a szurkolók szavazatai alapján Sági Martin szerezte a Dunaújvárosi Acélbikák elleni 2020. november 26-ai Erste Liga-mérkőzésen!

Íme, a szezon legszebb Fradi-gólja a szurkolók szavazatai alapján:

A szavazás dobogósai:

1. Sági Martin a Dunaújvárosi Acélbikák ellen - az összes szavazat 52,5%-a

2. Justin Hodgman a Sportklub Csíkszereda ellen – 16,1%

3. Tóth Gergely a MAC HKB Újbuda ellen – 13,6%

Sági Martinnal interjút is készítettünk az egyéni elismerés kapcsán, amelyben szóba került a szavazás mellett az egész idény, valamint játékosunk közeljövőbeli tervei is.

- Először is gratulálunk az elismeréshez! Az előválogatás során kiválasztott 15 gólból a szurkolók a te dunaújvárosi csel utáni fonákodat szavazták meg a szezon Fradi-góljának. Közel 200 gólból lett ez az idény legszebbje! Hogyan fogadod az elismerést, elnézve a jelölt gólokat számítottál rá?
- Őszintén szólva nem számítottam rá. Nagyon sok szép gól született a szezon során, több találat is megérdemelte volna az első helyet. Természetesen nagyon örülök neki. Köszönöm szépen mindenkinek, aki rám szavazott! Hálás vagyok érte.

- Hogyan emlékszel vissza a gólodra? Egy ilyen csel és befejezés tudatos vagy ösztönös?
- Mint a gólok többsége, ez a találat sem sikerült volna a csapattársak nélkül. Egy szép korongkihozatal után tökéletes ütemben készítették elém a pakkot, és egy csel után sikerült a kapuba találnom. Sokat gyakorlom ezeket a mozdulatokat a szezon és a nyár folyamán, szóval ha a lehetőség felismerése ösztönös is, a kivitelezést mondhatjuk tudatosnak. Nagyon örülök neki, hogy sikerült éles helyzetben is eredményesen megcsinálnom!

- Most már volt idő kicsit végiggondolni a mögöttünk hagyott kaotikus, nehéz szezont. Hogyan értékeled az elért eredményeket a Ferencváros szempontjából, mennyire váltottátok be az előre eltervezetteket?
- Még most is nehéz eldönteni, mennyire is nevezhető sikeresnek vagy kevésbé sikeresnek az idény. Talán nem lepek meg senkit azzal, ha azt mondom, a célunk az volt, hogy az Erste Ligában, a magyar bajnokságban és a Magyar Kupában is címet védjünk. Sajnos a háromból csak egy jött össze végül, ennek ellenére úgy gondolom, nincs okunk elégedetlennek lenni. A tanulságokat persze le kell vonnunk és törekednünk kell a hibák kijavítására, de azt hiszem, egy minőségi nyári felkészülés után a tavalyihoz hasonló célokkal kell nekivágnunk a következő szezonnak is.

- Az előző volt az első ferencvárosi szezonod pályafutásod során. Mennyire vagy elégedett magaddal, milyen volt az idény új környezetben, ráadásul a Fradiban?
- Nagyon jól éreztem magam a szezon során. Szerencsére a csapattagok többségét már korábban is ismertem, szóval a beilleszkedéssel nem volt probléma. Ráadásul befogadóak és segítőkészek voltak végig. Ami a teljesítményemet illeti, vegyes érzelmeim vannak, de volt időm a saját játékomra vonatkozóan is levonni a tanulságokat. Összességében viszont ezzel sem vagyok elégedetlen, sok új dolgot tanultam és több területen is sikerült fejlődnöm. A nyár során pedig mindent meg fogok tenni azért, hogy a következő idényben még jobb legyek, és még hasznosabb tagja tudjak lenni a csapatnak.

- Fiatal korod ellenére már több klubot végigjártál a MOL/Erste Ligában, de van tapasztalatod az osztrák viszonyokról is. Hogy érzed, hol tart most a hazai bázisú liga? Olyan fiatal játékosok mint te a fejlődés és a válogatott szempontjából milyen helyen vannak itt?
- Úgy gondolom, a liga évről évre fejlődik. Most már egyáltalán nem újdonság, hogy európai és észak-amerikai topligákból is érkeznek légiósok, ami egyrészt növeli a színvonalat, másrészt jól mutatja a fejlődést. Ráadásul kiegyenlített is a mezőny, minden csapat ellen a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtani a győzelemért minden egyes mérkőzésen. Emellett szerencsére egyre több csapatban kapnak akár komolyabb szerepet is a korosztályombeli vagy akár még fiatalabb játékosok is. Kitartónak, szorgalmasnak és türelmesnek kell lenni, és előbb-utóbb kulcsemberekké válhatunk akár. Szerencsések vagyunk, hogy a válogatott stábja is kiemelten figyeli a Ferencváros mérkőzéseit és természetesen a többi meccset is, így nekik is megmutathatjuk, mire vagyunk képesek.

- Mik a terveid a közeljövőre nézve, milyen következő szezont képzelsz el magadnak?
- A Magyar Kupa-hétvége óta aktív pihenőt tartottam, éppen a napokban tervezem elkezdeni a fokozatos felkészülést a következő idényre. Emellett igyekszem olyan dolgokra fordítani az időmet és az energiámat, amelyekre a szezon során nincs lehetőség. A következő év egyéni céljai még körvonalazódnak bennem, egy új szezon előtt sok az ismeretlen tényező. Jelenleg a legfontosabb, hogy a lehető legjobban felkészüljek és kipihenjem magam, ez az elsődleges.

Boldizsár Márton

Cikkajánló

Hazai pályán szerezhetjük meg a vezetést

Pénteken 2-2-es összesítésről folytatódik az Erste Liga-elődöntő a Tüskecsarnokban.

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin