2021. október 28.
A Titánokat fogadjuk a Halloweeni Hokihétvégén
Az alkalomhoz illő jelmezben érkezők ingyenesen léphetnek be férfi hokisaink vasárnapi Erste Liga-mérkőzősére!

Az emlékezetes budapesti IIHF Kontinentális Kupa-hétvége után október utolsó hetének végén folytatódnak az Erste Liga 2021/22-es alapszakaszának küzdelmei magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk számára.

Az FTC-Telekom utoljára még október 17-én, erdélyi túrája utolsó állomásán játszott ligameccset, akkor Brassóban 4-0-s győzelmet aratott Fodor Szabolcs együttese. Annak a találkozónak a visszavágója következett volna pénteken, ám mint mi is beszámoltunk róla, a Brassó együttesében több koronavírusos játékost találtak a sárga-kékek franciaországi Kontinentális Kupa-szereplése során, így a csapat nem tud kiállni soron következő négymeccses Erste Liga-túrájára, így a Fradi elleni mérkőzést is törölték. Mivel a csapatok és a liga a szezon előtt abban egyeztek meg, hogy COVID-19 esetek miatt nem lehet mérkőzést halasztani, így az érintett „vétlen” csapatoknak, így a Ferencvárosnak is 5-0-s győzelemmel írják jóvá a találkozót. Ez utóbbi döntés azt is jelenti, hogy bár hivatalosan ezeket még nem vezették fel a liga tabellájára, de már nem csak vesztett pontok tekintetében, hanem valójában is újra a tabella élén állnak a mieink.

Az Olimp Riga elleni győztes KK-mérkőzés után éppen egy héttel játszunk tehát újra tétmeccset, vasárnap ugyanis a Titánok együttesét fogadjuk a Tüskecsarnokban. Mivel a televízió éppen a Brassó mérkőzését közvetítette volna, amely lekerült a műsorról, így a mi meccsünket a tervezettnél korábban, 14:05-kor kezdik majd, és az M4 Sport élőben közvetíti.

A Titánok nem kezdték jól az idényt, első 12 mérkőzésükön mindösszesen egy hatalmas meglepetésre begyűjtött szétlövéses győzelmet tudtak felmutatni az Újpest ellen hazai jégen. A Fehérvár Győrből az idei szezonra hazaköltöző második számú együttese idén is rendkívül fiatal kerettel vágott neki a szezonnak, a csapat célja ezúttal is elsősorban az, hogy az utánpótlásból kinövő játékosok felnőtt tétmérkőzéseken szerezhessenek rutint. A csapatnak mindössze öt olyan tagja van, aki 2000 előtt született, tőlük várja azt az ukrán Anatolij Bogdanov vezette szakmai stáb, hogy húzóemberek legyenek. Közülük is külön kiemelendő a korábban Csíkszeredában, Gyergyóban és a Vasasban is szereplő ponterős orosz támadó, Makszim Vesutkin, a nyáron a svéd harmadik vonalból szerződtetett 27 éves Jacob Lundin és az EBEL-rutinnal is rendelkező saját nevelésű védő, Reiter Attila – nem véletlen, hogy ők hárman állnak a házi pontlista élén, a Titánok idén eddig lőtt 25 góljából nyolcat ők hárman szereztek 3-3-2 elosztásban. A papírforma szerint tehát a Ferencváros a találkozó egyértelmű esélyese, ám a vendégek erőt meríthetnek abból, hogy legutóbbi meccsükön a különbséget nézve mindenképpen meglepő, 5-1-es győzelmet arattak a DVTK Jegesmedvék otthonában, és abból is, hogy a fehérvári második csapat hagyományosan évről-évre megnehezíti a Fradi dolgát. Az elmúlt években nem akadt olyan szezon, ahol ne játszottak volna váratlanul szoros meccset a mieink ellen, így ezúttal is jó mérkőzésre lehet számítani, a pontokat mindenesetre semmiképpen sem könyvelhetjük el előre.

A vasárnapi meccs része lesz a Magyar Jégkorong Szövetség által kezdeményezett Halloweeni Hokihétvége programjának. Ennek megfelelően

azok a szurkolók, akik az alkalomhoz illő jelmezben érkeznek a Tüskecsarnokba, mind a hazai mind a vendég oldalon ingyenesen léphetnek be a mérkőzésre!

Emellett a kerengőn kialakított helyen várjuk a faragott halloweeni tököket, amelyekkel ha lefotóztatják magukat a készítők, bekerülnek egy szavazásba, a győztes pedig ajándékcsomaghoz juthat! A szavazásba a jelmezben fotózkodók is bekerülnek!

Aki nem szeretne jelmezben érkezni, de a helyszínen szurkolna, az Eventim hálózatában tud belépőt vásárolni IDE KATTINTVA.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – Titánok
2021. október 31. vasárnap 14:05, Tüskecsarnok
Jegyvásárlás: ITT
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: M4 Sport

Cikkajánló

„Csodálatos hat év volt, köszönöm, hogy megélhettem!”

Búcsúinterjú a Ferencvárost hat éven át csapatkapitányként szolgáló Nagy Gergővel.

Nagy Gergő távozik a Ferencvárostól

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk kapitánya hat év után búcsúzik.

Házi pontkirályunk újabb egy évig a Fradinál

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a tavaly nyáron érkezett Adam Bradyvel.

Marad a Ferencvárosnál a rutinos hátvéd

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a csapatunkat már hat éve segítő finn Lauri Kärmeniemivel.

Szerződést hosszabbított Arany Gergely

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott csapatunk kapusával, aki újabb két évre írt alá a Fradival.

Galajda Zsomboré a szezon Fradi-gólja

A tavaly nyáron érkezett fiatal játékos elődöntős találatát szavazták meg a szurkolóink az év legjobbjának.

Távozik két cseh és egy finn játékos

Jégkorong szakosztályunk egy támadója és két védője nem hosszabbít szerződést a Ferencvárossal.

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin